Élet-Stílus

Születésük óta először találkoztak a koraszülött ikrek

ikrek(960x640).jpg (ikrek, )
ikrek(960x640).jpg (ikrek, )

A két kisfiúról, akik kézfogással köszöntötték egymást, megható fotó is készült.

Még a sokat látott orvosi személyzet is elérzékenyült abban az edinburghi kórházban, ahol hosszú hetek magányos küzdelme után, a napokban újra találkozhatott egy koraszülött ikerpár. A két kisfiú, Blair és Innes febuár 5-én, tíz héttel a szülés kiírt időpontja előtt, a várandósság 30. hetében jött a világra. Mivel a babák tüdeje még nem fejlődött ki teljesen, a császármetszést követően az orvosok azonnal intenzív osztályra vitték őket, és megkezdték a mesterséges lélegeztetésüket.


Képek forrása: Andrew Cawley

Egy héttel később, mikor a két csöppség már önállóan lélegzett, az orvosok engedélyt adtak arra, hogy a babákat egymás mellé fektessék. Abban a pillanatban, ahogy a két kisfiú újra találkozott, megfogták egymás kezét. “Csodálatos pillanat volt, amire egész életünkben emlékezni fogunk” – nyilatkozta a Daily Recordnak a kisfiúk édesanyja, Laura.

 

A büszke anya azt is hozzátette, a fiúk kézfogása – melyről megható fotó készült – remekül szimbolizálja azt az eltéphetetlen, intim köteléket, ami az ikrekre oly jellemző. “Elmondhatatlanul boldogok vagyunk, hogy a fiúk állapota ilyen gyorsan javul. Az, hogy már nem kell őket mesterségesen lélegeztetni, komoly előrelépés, és már most alig várjuk, hogy elég erősek legyenek ahhoz, hogy hazavihessük őket” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik