Élet-Stílus

Orvosi csoda: sértetlen magzatburokban jött világra az újszülött

ujszulott(960x640).jpg (újszülött, )
ujszulott(960x640).jpg (újszülött, )

A amerikai kisfiú orvosa szerint az ilyen születések extrém ritkák: 80 ezer esetből mindössze egyet érintenek.

“Tudom, hogy borzasztó közhelyes lesz, amit mondok, de még a lélegzetünk is elállt egy pillanatra, amikor megláttuk Silast a sértetlen magzatburokban. Észre sem vette, hogy megszületett” – nyilatkozta az amerikai CBS Los Angelesnek a kisfiú orvosa, dr. William Binder. A kaliforniai Cedars-Sinai orvosi központ szülésze a csatornának elmondta azt is, a kisfiút azonnal császármetszéssel kellett a világra segíteniük, miután édesanyjánál a kiírt időpont előtt három hónappal, váratlanul beindult a szülés.

“Az ilyen, és ehhez hasonló esetek rendkívül ritkák: 80 ezer szülésből mindössze egynél fordul elő olyasmi, mint Silas esetében. A pályám során én is számtalan furcsasággal találkoztam már, de olyannal, hogy egy baba a sértetlen magzatburokkal együtt jöjjön világra, egész eddig még egyszer sem” – tette még hozzá a szakember, aki elismerte, ily módon szinte kizárólag a császármetszéssel világra hozott babák születnek.

A ritka jelenségről, mely néhány pillanatra elcsendesítette a műtőt, Silas édesanyja, Chelsea csak jóval a szülés után értesült, miután dr. Binder megmutatta neki a fotókat, melyeket a kisfiú születése után néhány másodperccel készített. “A doktor azt mondta, addig míg meg nem repesztették a burkot, Silas észre sem vette, hogy megszületett. Csodálatos érzés, hogy úgy láthattam őt, ahogy a hasamban is volt. Nagyon különleges dolog” – árulta el.


Kép forrása: Cedar-Sinai Medical Center

Noha a kisfiú a várandósság 26. hetében jött a világra, orvosai szerint az állapota kielégítő, és ha a következő hetekben is így fejlődik, a jövő hónapban már haza is mehet a szüleivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik