Tudomány

Akár 2014-ig Windows XP-t használ a magyar netező

Három hónap múlva, azaz július 13-val végleg megszűnik a Windows 2000 terméktámogatási szolgáltatása.

A Microsoft elsősorban üzleti célokra szánt operációs rendszerét a szerverek 3,7 százalékán, azaz mintegy 61 ezer gépen használják a világon. A terméktámogatás vége után a szoftverek továbbra is használhatók maradnak, azonban a havi rendszerességgel kiadott biztonsági frissítés erre a verzióra már nem lesz elérhető.

A támogatott szoftverek köréből a Windows XP 1-es és 2-es szervizcsomagja, illetve a Windows Vista végleges (RTM) verziója is kikerül. Azok a Windows-verziók, amelyek támogatása megszűnik, nem kapnak több programfrissítést a Windows Update szolgáltatáson keresztül.

A Windows XP első kiadásának általános terméktámogatása egy évvel ezelőtt járt le. Júliustól kizárólag a Windows XP SP3-as szervizcsomaghoz készült frissítések érhetők el.

A magyarországi netezők közel 80 százaléka továbbra is a Windows XP-t használja, az újabb operációs rendszer beszerzését viszont akár 2014 nyaráig is elhalaszthatják, mert az XP támogatása csak ekkor jár le.

Statisztikák szerint a magyarországi netezők közel 11,5 százaléka tért át a Microsoft legújabb operációs rendszerére. A Windows 7 használóinak száma csaknem 1 százalékkal emelkedett egy hónap alatt, miközben a Vista- és XP-használók száma együttesen ugyanilyen arányban csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik