Foci

Mexikó kiejtette Horvátországot

A közép-amerikai együttes a hajrában tíz perc alatt háromszor vette be ellenfele hálóját, végül 3-1-re nyert. Győzelmével Mexikó ott van a legjobb 16 között.

Gyakorlatilag ki-ki meccset játszott egymással Horvátország és Mexikó hétfőn este, a labdarúgó-világbajnokság A csoportjában. A meccset az európai együttes kezdte aktívabban, azonban igazán nagy lehetőséget nem tudott kidolgozni Niko Kovac csapata. Nem úgy Mexikó, amely előtt két gólszerzési lehetőség is adódott, azonban Herrera lövésénél a keresztléc mentett, majd Peralta csúszott el ziccerben.

A szünet után is a horvátok játszottak lendületesebben, ám hiába a mezőnyfölény, Mandzukicék nem tudták feltörni a jól tömörülő mexikói védelmet. A 64. percben járt a mérkőzés, amikor Srna egyértelműen kézzel ért a labdába a saját tizenhatosán belül, de a játékvezető továbbengedte a szituációt, majd közvetlenül ezután Herrera csavart be egy szögletet kis híján a horvát kapuba, de Corluka fejjel menteni tudott a gólvonal elől.


Rafael Marquez nyitotta a gólok sorát
Fotó: Europress Fotóügynökség

Már ekkor látszott, hogy Mexikó kezdi átvenni az irányítást, majd egy újabb szöglet után Marquez bólintott a kapuba a 72. percben. Sőt, nem sokkal később újabb gólt szerzett a közép-amerikai együttes, Guardado fejezett be higgadtan egy gyors kontrát. Kis híján szépített a horvát együttes a 78. percben, azonban Moreno hatalmasat mentett.

A lefújásig még Hernandez, majd Perisic is feliratkozott a góllövők közé, majd Rebicet állították ki túlzott durvaságért. Mexikó 3-1-re nyert és ott van a nyolcaddöntőben, vasárnap a legutóbb döntős hollandokkal csap össze a negyeddöntőbe jutásért.

A csoport másik továbbjutója a házigazda Brazília, amely 4-1-re győzte le Kamerunt. A Selecao megnyerte a csoportját.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, 3. forduló, A csoport

Recife, Pernambuco Aréna, 40 000 néző, v.: Ravsan Irmatov (üzbég)

Horvátország – Mexikó 1-3 (0-0)

Horvátország: Pletikosa – Srna, Corluka, Lovren, Vrsaljko (Kovacic, 58.) – Rakitic, Pranjic (Jelavic, 74.) – Perisic, Modric, Olic (Rebic, 69.) – Mandzukic Szövetségi kapitány: Niko Kovac

Mexikó: Ochoa – Rodriguez, Marquez, Moreno – Vazquez – Aguilar, Herrera, Guardado (Fabian, 84.), Layun – dos Santos (Hernandez, 62.), Peralta (Pena, 79.) Szövetségi kapitány: Miguel Herrera

Gólszerzők: Perisic (87.) illetve Marquez (72.), Guardado (75.), Hernandez (82.)

Sárga lap: Rakitic (9.) illetve Marquez (39.), Vazquez (66.)

Piros lap: Rebic (89.)

Videó – Ilyen gólt is lőtt Mexikó:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik