Foci

Brazília csoportelsőként Chilével találkozik

A Selecao 4-1-re megnyerte utolsó csoportmérkőzését Kamerun ellen, így Neymarék zártak az A csoport élén.

A forduló előtt a házigazdák négy ponttal álltak az élen, de a második Mexikónak is ugyanennyi egysége volt, így nem csak a győzelem számított a két együttesnek hétfő este, hanem a gólkülönbség is a továbbjutás szempontjából.

Brazília a kezdés után azonnal bekezdett, sorra alakították ki a helyzeteket, sőt, már a 3. percben is vezetést szerezhettek volna, de Luiz Gustavo lövését még blokkolni tudták a védők.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A 17. percben aztán megtört a jég, egy labdaszerzés után Luiz Gustavo tálalt mesterien Neymar elé, aki kapásból a hálóba lőtt (0-1).

A bekapott gól meglepő módon nem fogta meg Kamerunt, sőt, a vb-n talán most játszottak a legjobban, ennek pedig a bizonyítéka, hogy megszerezték a tornán az első góljukat is: Matip érkezett időben egy beívelésre (1-1).

Az afrikaiak átmeneti fölényének egy újabb Neymar-találat vetett véget, hiszen a Barcelona zsenije a 35. percben egy szlalomozás után vette be Itandje kapuját (1-2).

Fotó: Europress Fotóügynökség

A szünet után Kamerun elfáradt, és bár próbálkoztak a helyzetek kialakításával, a kapuig alig jutottak el, Brazília pedig az előny tudatában visszavett az iramból.

A házigazdák azonban még félgőzzel is lőttek kettőt, igaz előbb Fred méteres lesről bólintott, majd Fernandinho a 84. percben egy védelmi hibának köszönhetően iratkozott fel a gólszerzők közé.

A 4-1-es sikerrel, köszönhetően annak, hogy Mexikó “csak” 3-1-re verte Horvátországot, a Selecao az A csoport élén zárt, és a nyolcaddöntőben Chilével találkozik majd, míg a mexikóiak Hollandiával meccselnek.

Eredmény – labdarúgó világbajnokság, A csoport, 3. forduló

Kamerun – Brazília 1-4 (1-2)
Brazíliaváros, Estádio Nacional, vezette: Eriksson (svéd)

Gólszerzők: Matip (26.) illetve Neymar (17., 35.), Fred (50.), Fernandinho (84.)
Sárga lap: Enoh (12.), Mbia (80.)

Brazília: Júlio César – Dani Alves, Silva, David Luiz, Marcelo – Paulinho (Fernandinho, 46.), Luiz Gustavo – Hulk (Ramires, 63.), Oscar, Neymar (Willian, 71.) – Fred.

Kamerun: Itandje – Nyom, Matip, N’Koulou, Bedimo – N’Guémo, Mbia, Enoh – Moukandjo (Salli, 58.), Aboubakar (Webo, 72.), Choupo-Moting (Makoun, 81.).

2. FÉLIDŐ

94. PERC: Vége, Brazília sima győzelemmel megnyerte a csoportot.

93. PERC: Vége! Mexikó a hajrában felőrölte ellenfelét és teljesen megérdemelten harcolta ki a továbbjutást!

90+2. PERC: Willian laposan tesztelte a kameruni kapust, de ez neki csemege volt.

90+1. PERC: Ochoa!!! Perisic lőtt félfordulatból, de a mexikói kapus egészen nagy bravúrt bemutatva védett.

90. PERC: Négy perc lesz a ráadás a Kamerun-Brazília meccsen.

89. PERC: Jajj, ez nekünk fájt! Rebic talpalta le Penát teljesen feleslegesen, villant is az azonnali piros.

87. PERC: Összejött a szépítés Horvátországnak, Rakitic okos, sarkazós passzát Perisic lőtte a hosszú alsóba, 1-3.

84. PERC: GÓÓÓÓÓL!!! Fernandinho labdát szerzett, majd Oscar és Willian kényszerítőzése után vissza is kapta, és a bal alsóba helyezett. Szépségdíjas, igazi brazil gól. 4-1.

82. PERC: Ott a harmadik! Újabb szöglet, újabb fejesgól, ezúttal Hernandez volt a befejezőember!

82. PERC: Dani Alves messziről, de a szabadrúgása megpattant a sorfalon. Szöglet.

78. PERC: Moreno! Mekkora mentés! A csereként beálló Rebic cselezte el magát lövőhelyzetig, megcélozta a hosszú alsó sarkot, azonban Moreno visszaért és kivágta a mezőnybe a gólba tartó labdát.

77. PERC: Kamerun mintha már feladta volna a meccset. Nem igazán mennek előre, leült a meccs.

75. PERC: 2-0-ra vezet Mexikó!!! Egy kontra végén Guardado maradt bántóan üresen a tizenhatoson belül, Peralta meg is játszotta a csapattársat, aki ballal a kapuba belsőzött, Pletikosa tehetetlen volt!

74. PERC: Luka Modric kavargatott a mexikói tizenhatos szélénél, azonban éles szögből a beadás helyett a lövést választotta – a végeredményt elnézve rosszul döntött.

72. PERC: VEZET MEXIKÓ!!! Herrera újabb szöglete után Marquez emelkedett a legmagasabbra, a csapatkapitány pedig a kapuba bólintott, 0-1! A kiesés szélén Horvátország!

71. PERC: Scolari nem kockáztatott, lehozta legjobbját, Neymart, helyére Willian állt be.

69. PERC: Matip és Neymar akadt össze, a brazilt emiatt ápolni kellett.

65. PERC: Tizenegyes gyanús helyzet! Aguilar kergette őrületbe a védőjét a jobb szélen, majd középre ívelt, Hernandezt azonban kilökték a labda alól. Ezután még mindig Guardado előtt pattogott a labda, aki kapásból lőtt, de Srna belevetődött – mint a visszajátszásból kiderült, kézzel hárított! Mexikói sarokrúgással folytatódott a játék, Pletikosa pedig alászaladt a labdának, de Corluka a kapu torkából mentett.

63. PERC: Luiz Gustavo alig 20 méterre a kapujától adta el a labdát, Julio Cesar viszont még időben mentett.

61. PERC: Neymar cselei sem jönnek be mindig, most például elügyetlenkedte a helyzetet Nyom mellett.

59. PERC: Az imént beállt Kovacic egyből forintos passzt adott Olicnak, aki azonban előbb a védőbe rúgott bele, majd csak utána a labdába. Szabadrúgás kifelé.

58. PERC: A brazilok visszavettek az iramból, Kamerun viszont nem tud mit kezdeni a labdával. A második félidőben még helyzetük sem volt az afrikaiaknak.

55. PERC: Mexikó egyelőre csak nyomozza a labdát a szünet után, ugyanakkor a horvátok még mindig nem találják az ellenfél védelmének ellenszerét. Ez az eredmény márpedig Mexikónak kedvez.

50. PERC: A második félidőt is Horvátország kezdte aktívabban, azonban a tizenhatoshoz érve elfogy a tudomány. Igaz, ehhez az is kell, hogy a mexikói védők rendre visszaérnek.

50. PERC: GÓÓÓÓÓÓL!!! Egy kifejelt labdát Fernandhinho tett ki a szélre, David Luiz azonnal középre is lőtte, ahol az érkező Fred, lesről, tegyük hozzá, a hálóba fejelt! 3-1!

49. PERC: Neymar az alapvonal közeléből végzett el szabadrúgást. A hosszú felsőt célozta meg, de Itanjde résen volt.

47. PERC: Előbb Hulk került gólhelyzetbe, de elválasztották a labdától, majd Fred 20 méterről bombázott. A kapus szögletre mentett.

46. PERC: Folytatódik a meccs, a kapitányok a jelek szerint elégedettek voltak a látottakkal, mert nem cseréltek.

46. PERC: A brazilok kezdték a második félidőt. Scolari mester változtatott a szünetben, Paulinho helyére Fernandinho állt be.

Két érdekes olvasnivaló a félidőre: “Az elefánt, aki megöl egy patkányt”, illetve eláruljuk, miért nem akarnak sárgák lenni a brazilok.

Félidő, mindkét pályán. A horvát-mexikói meccsen mindkét csapat veszélyesen focizik, de egyelőre gól nélkül, Brazília pedig 2-1-re vezet Kamerun ellen.

1. FÉLIDŐ

46. PERC: Huhúúú, na ilyen a brazil foci… Oscar fűzött be két védőt, majd Neymarnak passzolt, aki azonnal középre adott Hulknak, de a lövésébe belelépett Mbia.

45. PERC: Moukandjo szabadrúgására ketten is érkeztek a kapu előtt, de végül Dani Alves tisztázni tudott.

42. PERC: Tömegjelenet a horvát kapu előtt! Egy mexikói sarokrúgást követően Moreno szállt bele Pletikosába. A kapus és a horvát játékosok természetesen zokon vették ezt.

40. PERC: Mexikói szöglet után horvát kezezés volt, de a bíró sípja néma maradt, ráadásul az európai együttes vezethetett kontrát, de Marquez sárga lapot és szabadrúgást érően még időben megakasztotta a támadást. Srna állt a labda mögé, de a csapatkapitány, ha centikkel is, fölé lőtt.

39. PERC: A brazilok most ráültek a labdára, Kamerun pedig a kelleténél talán agresszívabban focizik.

36. PERC: Guardado ívelt középre szabadrúgásból, de fejjel nagyon nehéz megverni a horvát védelmet, most sem sikerült.

35. PERC: ÚJRA VEZETNEK A BRAZILOK! Neymar vezette rá a labdát a kameruni védelemre, Nkoulou és Mbia között laposan lőtt, amikor már Itanjde eldőlt balra! 2-1!

32. PERC: Kamerun már a negyedik szögletét végezte el. Az egyenlítés óta sokkal veszélyesebbek az afrikaiak.

29. PERC: Perisic! Mandzukicra ívelték fel a labdát, a robosztus támadó fejjel lekészítette a labdát a lendületből érkező Perisicnek, de kapásból, ballal elengedett lövése elkerülte a kaput. Több volt ebben a lehetőségben.

27. PERC: Herrera most az ellenfél játékosát játszotta meg, Pranjic azonban kapásból fölé durrantott. Ochoa is rajta volt a lövésen, ha lejjebb megy, minden bizonnyal fogta volna a torzonborz hálóőr.

26. PERC: HOPPÁÁÁÁÁÁ!!!! EGYENLÍTETT KAMERUN!!! Nyom centerezett, középen Joel Matipról mindenki lemaradt, így nem volt nehéz dolga! 1-1! Kamerun első gólját szerezte a vb-n!

25. PERC: Enoh vállalkozott lövésre, de megint Thiago Silva tette bele a lábát.

21. PERC: Paulinho centerezett, Fred bevetődve próbálkozott, de a kameruni kapus nagy nehezen hárítani tudott.

20. PERC: Hulk ívelt középre, majd Matip suta mozdulattal pont Neymarnak készítette le a labdát. A gólszerző kapásból tüzelt, Itanjde bravúrral mentett.

19. PERC: Peralta… Herrera tette be neki a labdát a védők mögé, a támadó egyedül törhetett kapura, de lövés közben megcsúszott, így oda lett a lehetőség.

17. PERC: GÓÓÓÓÓÓÓL!!!! Hiába támadtak a kameruniak, itt a brazil gól! 1-0! Luiz Gustavo labdát szerzett a kameruni térfélen, majd precízen középre adott, ahol Neymar kapásból, lágyan a kapu bal oldalába lőtt!

16. PERC: Gyönyörű mexikói támadás! Peralta talppal készítette le a labdát Herrerának, aki egyet tolt még rajta, mielőtt távolról eleresztett egy bombát ballal, Pletikosát a keresztléc húzta ki a slamasztikából!

14. PERC: Tetszetős akciót vezettek a horvátok, Perisic azonban túlzottan önzetlen volt, középre tette a labdát lövés helyett, ott pedig csak Marquez érkezett, aki szögletre mentett. A sarokrúgás után Olic próbálta meg fejjel megjátszani a kapu torkában álló Mandzukicot, de egy védő még idejében tisztázni tudott.

14. PERC: Ismét nagy kameruni helyzet, de a brazil védők egyelőre állják a sarat.

12. PERC: A meccs első sárgáját Enoh kapta, amiért felrúgta Marcelót.

10. PERC: A kameruniak lendületből vitték át a labdát a brazil tizenhatosig, a lövésbe Thiago Silva állt bele, így lett szöglet a vége.

9. PERC: Nem vagyunk híján kemény belépőknek sem, most Rakitic rúgta le az ellenfelét, egyből kapott is egy sárgát a következő klubszezont már Barcelonában kezdő középpályás.

A szurkolók szerint Brazília simán bejut a nyolcaddöntőbe:


5. PERC: Horvátország valamivel lendületesebben kezdett Mexikó ellen, így ők végezhették el az első szögletet is, de veszélytelen volt a középre ívelés. Eddig nem volt nagy helyzet, sőt, még kicsi sem.

5. PERC: Kamerun másodszor indult meg, de veszély nélkül. Azért intő jel a braziloknak, hogy nem szabad hátul kinyílniuk.

3. PERC: Óriási brazil helyzet maradt ki! Neymar a leshatáron lépett ki, majd az akciót Luiz Gustavo lövése zárta, de nem tudott az üres kapuba találni!

1. PERC: Recifében is útjára indult a labda.

1. PERC: Elkezdődött a mérkőzés. A brazilok sárga-fehérben, Kamerun a szokásos zöld-pirosban játszik.

Rövid magyarázat a mérkőzés előtt: mivel egy időben írunk mindkét találkozóról, a Kamerun-Brazília mérkőzés történéseit zölddel, a Horvátország-Mexikó eseményeit pedig pirossal jelöljük.

A brazilok ismét teli torokból éneklik a himnuszukat. Hátborzongató a hatás, még így, televízión keresztül is.

Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik az A csoport két mérkőzése!

Előzetes: A brazilok továbbjutását azért veszik biztosra a szakértők, mert az utolsó csoportmeccsükön azzal a Kamerunnal találkoznak, amely gólt sem szerzett a tornán, márpedig a hazaiak csak akkor eshetnek ki, ha kikapnak, de ez az eddig látottak alapján szinte elképzelhetetlennek tűnik. Ráadásul a brazilok búcsújához a kudarc mellett az kellene, hogy vagy döntetlen szülessen a másik összecsapáson, vagy két góllal nagyobb különbséggel kapjon ki Brazília Kameruntól, mint Mexikó Horvátországtól.

Az európai és a közép-amerikai csapat meccsét elsősorban Mario Mandzukic és Guillermo Ochoa párharcaként vezetik fel, ugyanis a horvátok támadójátéka az első meccsen eltiltott csatár visszatérésével nagyot javult a második, Kamerun ellen 4-0-ra megnyert találkozóra, míg Mexikó jelentős részben kapusának köszönhetően játszott gól nélküli döntetlent Brazíliával az előző fordulóban.

Horvátország legutóbb 1998-ban jutott tovább csoportjából, akkor az elődöntőig meg sem állt, míg Mexikó az elmúlt öt alkalom mindegyikén a nyolcaddöntőben búcsúzott. A két csapat eddig háromszor találkozott egymással, ezeken két horvát és egy mexikói siker született, legutóbb a 2002-es vb-n 1-0-ra a közép-amerikaiak nyertek.

Brazília sikerét a múlt is előre vetíti, ugyanis a vb-ken eddig hatszor találkozott afrikai riválissal és mindannyiszor győztesen hagyta el a pályát. Kamerunnal négyszer csapott össze, ebből háromszor nyert, és épp legutóbb, a 2003-as Konföderációs Kupán kapott ki tőle.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik