Foci

A hollandok kontrákkal nyomnák le a spanyolokat

Négy éve a fináléban találkozott, a brazíliai világbajnokságon viszont rögtön az első meccsükön összecsap egymással a címvédő spanyol és a holland labdarúgó-válogatott.

A két európai élcsapat négyese az egyik legerősebb a tornán, mivel a kiváló erőkből álló chilei együttes is ebben a kvartettben szerepel, ez pedig minden bizonnyal arra ösztökéli majd Vicente del Bosque spanyol és Louis van Gaal holland szövetségi kapitányt is, hogy ne elégedjenek meg a döntetlennel, mert a végelszámolásnál esetleg kevés lehet az egy pont.

A pénteken magyar idő szerint 21 órakor kezdődő meccs esélyesének az ezúttal is bombaerős spanyolok nevezhetők. A holland csapat már a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon sem szerepelt jól, ráadásul a tavasszal alaposan meggyengült Rafael van der Vaart és Kevin Strootman kidőlése miatt.


Fotó: Europress Fotóügynökség

“Nem hinném, hogy a mi csapatunk alkalmas lenne a tiki-takára, ám a kontratámadás nagyon veszélyes fegyver lehet, amit biztosan alkalmazni fogunk a vb-n” – vetítette előre a holland harcmodort Arjen Robben, a Bayern München szélsője.

Vicente del Bosque, a spanyolok kapitánya bízik tanítványaiban. “Nincs bennünk félelem, de természetesen tiszteljük ellenfelünket” – mondta a hollandokról Del Bosque, aki nem csupán az első meccsel kapcsolatban bizakodó, hanem az egész vb-n jó szereplést vár játékosaitól. – “Optimisták vagyunk, mert a felkészülésünk és az előkészületi meccseink is jól sikerültek.”

A holland “retesz” feltörésében fontos szerep juthat a brazilból spanyollá lett Diego Costára, aki minden bizonnyal korábbi sérülése ellenére kezdeni fog pénteken.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A csoport másik, éjfélkor kezdődő összecsapásán kevesebb izgalom várható, az Alexis Sanchez és Arturo Vidal fémjelezte chilei válogatott ugyanis lényegesen jobbnak tűnik a sok tapasztalatlan fiatal futballistával szereplő ausztráloknál. A csoport leggyengébbjének tartott ausztrálok elleni siker kötelezőnek nevezhető a B csoport másik három tagja, így a chileiek számára is, a pontvesztés ugyanis végzetesnek bizonyulhat a továbbjutás szempontjából.

A meccset meghatározhatja majd a várhatóan 35 fokos hőség, ugyanis Cuiaba a legforróbb brazil vb-város.

Mivel az A csoportban csütörtökön csak egy meccset játszottak, a Mexikó-Kamerun találkozó péntekre került át. A két válogatottnak egyformán fontos a pénteki találkozójuk, papíron ugyanis a négyes másik két tagja, Horvátország és Brazília is erősebb náluk.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A közép-amerikai és az afrikai gárda is némi szerencsével jutott ki a vb-re, előbbi sorozatban hatodszor, utóbbi egymás után hetedik alkalommal vesz részt a tornán.

A mexikóiak körül viszonylag nagy volt a csend és a nyugalom a vb-t megelőző időszakban, ugyanez nem mondható el Kamerunról, amelynek játékosai előbb nem voltak hajlandóak elutazni Brazíliába, mert kevesellték a prémium összegét, majd mégis felszálltak a repülőgépre, miután megállapodtak a jutalom megemeléséről. Emellett Samuel Eto’o, az afrikai együttes sztárcsatára és néhány játékostársa között állítólag feszültté vált a viszony, a 33 éves támadónak azonban bérelt helye van a kezdő tizenegyben, s teljesítménye meghatározó lehet a csapat számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik