Demszky Gábor közlése szerint dugódíjat azok fizetnek majd, “akik egy bizonyos térségbe, mondjuk Budapest közigazgatási határain belülre belépnek gépkocsival”. Ez a megoldás – a belső városrészek környezeti terhelésének csökkentése – már Európa számos városában bevált, tette hozzá a főpolgármester, megjegyezve, hogy ez a lépés természetesen érdekeket sért majd.
“Természetesen ezt nem nagyon fogják megtapsolni azok, akik az agglomerációban, vagy a külső részeken laknak, mert pénzbe kerül, s mert életmódváltásra kényszerít ” – vélekedett Demszky a nemrégiben sétálóutcává alakított Zrínyi utca Bazilika felőli torkolatánál.
A főpolgármester hangsúlyozta, hogy nem lát más megoldást az egyre növekvő autóforgalom által okozott környezeti károk enyhítésére. Ahhoz, hogy Budapest élhetőbb, szerethetőbb legyen, elengedhetetlen a napjainkra már 1,2 milliósra duzzadt budapesti autópark közlekedésének visszaszorítása. A város szerkezete ugyanis nem az autókra, és főleg nem az ilyen nagy számú gépjárműforgalomra épült – magyarázta.
Demszky Gábor, aki a megnyitóra maga is kerékpárral érkezett, azt mondta: biciklizni nagyszerű dolog.