Dübörög az amerikai elnökválasztási kampány, a koronavírusból kigyógyult Donald Trump kedden Pennsylvaniában kampányolt, ahol nem fukarkodott a bombasztikus sértegetésekkel, amikor a demokratákról és kihívójáról, Joe Bidenről beszélt.
Az elnök szerint a választáson „marxistákkal” és „őrültekkel” kell küzdenie, Bident mentálisan sérültnek nevezte, aki a vitájuk során szerinte „úgy fulladozott, mit egy kutya”.
„Átadja az irányítást a szocialistáknak, a marxistáknak és a baloldali szélsőségeseknek. Nem tud ellenállni a pártját vezető őrülteknek” – mondta a demokrata jelöltről Trump a lelkes közönsége előtt. A legnagyobb ovációt azzal váltotta ki, amikor arról beszélt, hogy a számára kedvezőtlen közvélemény-kutatási eredmények ellenére nem áll szándékában elérni a mélyen megosztott nemzet demokratáit.
Szerinte ha ők alakíthatnak kormányt, akkor az Egyesül Államokból „Venezuela nagyszabású változata” lesz, mert a demokraták ingyenes kórházi ellátás nyújtanak majd az illegális bevándorlóknak, amitől összeomlik a társadalombiztosítási rendszer.
A koronavírusról szólva az elnök határozottan kijelentette, hogy „nagyon gyorsan le fogjuk törni a vírust”, ami szerinte már el is kezdődött, mondta ezt annak ellenére, hogy az országban éppen jelentős mértékben emelkedik a fertőzésszám.
A Floridában kampányoló Biden éppen Trump járványkezelését kritizálta a legtöbbet, azzal vádolva az elnökölt, hogy feláldozhatónak tartja az amerikaiakat. Trumppal ellentétben Biden arcmaszkot viselt a beszéde közben.
Kép: AFP