Belföld koronavírus

Pedagógusok Szakszervezete: három tanár halt meg eddig koronavírusban

A Pedagógusok Szakszervezete három olyan tanárról tud, akik igazoltan koronavírus-fertőzés következtében haltak meg.

A 24.hu információi szerint az elhunyt pedagógusok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Budapesten és Vas megyében tanítottak.

A PSZ Budapesti Szervezete a Facebook-oldalán azt írta, kérték, hogy a pedagógusokat teszteljék, a krónikus betegségben szenvedő, illetve idős tanárok mentesítsék a munkavégzés alól.

Erre is „nem” volt a válasz. Úgy tűnik, hogy az oktatásban dolgozók feláldozhatók. Azt sem lehet tudni, hogy hol, milyen mértékben terjedt el a járvány, az adatokhoz nem fér hozzá a szakszervezet, a kormányzati szervek titkolóznak. Majd jön a szünet és söpör. És az óvodákban? Ott nincs is szünet

– fogalmaztak.

Tanárok kerülnek intenzív osztályra, de a kormány szerint nyugodtan folyik a munka az iskolákban
Elhunyt egy 39 éves tanár koronavírusban, a szakszervezet pedig határozott intézkedéseket sürget az újabb tragédiák elkerüléséért. Az is előfordul, hogy egy fertőzött tanár kórházba kerül, az iskolában pedig úgy zajlik tovább a tanítás, mintha mi sem történt volna.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik