Kultúra

Egyedül járhatta be Machu Picchut egy mázlista utazó

Egyetlen turista számára megnyitotta Peru a Machu Picchut, miután a koronavírus-járvány miatt az andoki országban rekedt japán férfi csaknem hét hónapja vár arra, hogy beléphessen az inka romvárosba. Takajama Jessze a történelmi helyszín közelében, a hegyek lejtőin elterülő városban, Aguas Calientesben élt március közepe óta és a kulturális minisztériumnál kérelmezte, hogy beléphessen a Machu Picchu területére.

Azzal az álommal érkezett Peruba, hogy felkereshesse a területet. A japán állampolgár a park vezetőjével együtt látogatta meg a parkot, hogy még azelőtt teljesíthesse az álmát, hogy visszatér hazájába

– mondta el Alejandro Neyra miniszter virtuális sajtótájékoztatóján. Így Takajama lehetett az első látogató, aki hét hónap után végigsétálhatott a világörökségek közé tartozó, több mint 500 éves város romjai között. A férfi eredeti tervei szerint csak néhány napot töltött volna Peruban, hogy megnézze a Machu Picchut. Neyra elmondta, hogy novemberben újra megnyitják a hazai és külföldi turisták előtt a helyet, de pontos időpontot nem közölt. A romváros normális látogatószámának (675 fő) csak 30 százalékát engedik be majd a területre.

Kiemelt kép: Wikimedia

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik