Foci

32 év után hondurasi gól, Ecuador nem adja fel

Ecuador 2-1-re legyőzte Hondurast a brazíliai labdarúgó-világbajnokság E csoportjának második fordulós mérkőzésén, így a franciák matematikailag még nem nyolcaddöntősök.

Nagy küzdelem, de kevés tervszerűség jellemezte az első félidőt. Az ecuadoriak voltak kezdeményezőbbek, többet tettek a gólszerzésért, ennek ellenére egy védelmi hibát kihasználva a hondurasiak jutottak vezetéshez. Előnyükre azonban nem tudtak “ráülni”, három perccel később ugyanis már érkezett is az egyenlítés Enner Valencia jóvoltából.

A fordulást követően is csapkodó maradt a játék, többnyire a mezőnyben zajlottak az események, de viszonylag nagy volt az iram. Az ecuadoriak továbbra is gyakrabban jutottak el ellenfelük kapujáig, ennek eredményeként született meg vezető – s mint később kiderült, győzelmet érő – góljuk.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A harmadik fordulóban, amelyben Honduras Svájccal, Ecuador pedig Franciaországgal mérkőzik, olyan eredmények is születhetnek, hogy három hatpontos csapat lesz, s olyan is hogy három hárompontos, így még Honduras sem esett ki.
A legjobb esélye a nyolcaddöntős szereplésre mégis a franciáknak van, akiknek hat pontjuk mellett nagyon jó a gólkülönbségük is.

A hondurasiak 1982 óta először szereztek gólt világbajnokságon. Carlo Costly találatát megelőzően – amellyel vezettek az ecuadoriak ellen – 1982. június 21-én voltak eredményesek, amikor 1-1-et játszottak az északírekkel.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, E csoport, 2. forduló

Honduras – Ecuador 1-2 (1-1)
Curitiba, Baixada Aréna, 38 ezer néző, vezette: Benjamin Williams (ausztrál)

Gólszerzők: Costly (31.) illetve E. Valencia (34., 65.)

Ecuador: Domínguez – Paredes, Guagua, Erazo, Ayoví – A. Valencia, Minda (Gruezo, 83.), Noboa, Montero (Achilier, 90.) – E. Valencia, Caicedo (Méndez, 82.).

Honduras: Valladares – Beckeles, Bernárdez, Figueroa, Izaguirre (García, a szünetben) – Boniek García (Chávez, 83.), Garrido (Martínez, 71.), Espinoza, Claros – Costly, Bengston.

Sárga lap: A. Valencia (57.), E. Valencia (73.), Montero (81.), illetve Bernárdez (7.), Bengston (45.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik