A tomboló koronavírus-járvány ellenére vasárnap megtartották a Spar Budapest Maratont, idén 35. alkalommal. A mezőny a megszokott 30 ezres létszámnak ezúttal a harmada volt, de így is mintegy húsz országból érkeztek az indulók. A rajt minden esetben kisebb, néhány száz fős csoportokban zajlott. A szervező Budapest Sportiroda azt közölte, betartotta és betartatta a hatóságok által előírt vagy ajánlott egészségügyi óvintézkedéseket, felhívták a futók figyelmét, hogy csak tünetmentesen induljanak, mindenkinek testhőmérséklet-mérésen kellett átesnie, mielőtt belépett volna a versenyzónába. A rajt előtt és a cél után maszkviselést és távolságtartást is kértek a versenyzőktől, ám utóbbit az MTI képének tanúsága szerint nem igazán sikerült betartani.
![Ekkora távolságot tartottak egymástól a futók a Budapest Maraton rajtja előtt 1](https://s.24.hu/app/uploads/2020/10/dmarc20201011006.jpg)
A férfiak versenyét Csere Gáspár nyerte 2:17:43-as idővel, a nőkét Szabó Tünde 2:43:39-cel.
Múlt héten a londoni maratont is megtartották, az athéni, a párizsi, a berlini és a New York-i versenyt azonban lefújták a járvány miatt.
![Ekkora távolságot tartottak egymástól a futók a Budapest Maraton rajtja előtt 2](https://s.24.hu/app/uploads/2020/10/dmarc20201011007.jpg)
![Ekkora távolságot tartottak egymástól a futók a Budapest Maraton rajtja előtt 3](https://s.24.hu/app/uploads/2020/10/dmarc20201011010.jpg)