Tudomány

Egyre több ember karjában van plusz ütőér

A Homo sapiens nagyjából 300 ezer évvel ezelőtti megjelenése óta sokat fejlődött, az evolúció pedig ma is zajlik. A Flinders Egyetem és az Adelaide-i Egyetem friss tanulmánya alapján ennek egyik jele az, hogy egyre több embernél marad meg egy ideiglenes ütőér az alkar közepén – írja ScienceAlert. Az artéria jellemzően már a méhben fel szokott szívódni.

Teghan Lucas, a Flinders Egyetem munkatársa szerint a tudósok a 18. század óta egyre több személynél dokumentálják az ütőeret.

Mint mondta, az 1880-as években még csak az emberek 10 százaléka született a plusz artériával, míg a 20. század végén már 30 százalékuk.

Ez viszonylag rövid idő alatt bekövetkező változásnak tekinthető.

Kép: Getty Images

A medián ütőér az embereknél a fejlődés korai szakaszában jelenik meg, feladata, hogy vérrel lássa el a növekvő kezeket. A nyolcadik hétre általában visszafejlődik, és két verőér veszi át szerepét az alkarban. A szakértők egy ideje tudják, hogy a medián artéria bizonyos esetekben kicsit tovább megmarad.

Lucas és kollégái 80 tudományos célra felajánlott végtagot vizsgáltak, az európai és ausztráliai származású donorok 51-101 évesek voltak. A csapat a szakirodalomban elérhető adatokat is elemezte. A szakértők arra gyanakodnak, hogy a természetes kiválasztódás kedvez a több ütőérnek, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy miért is lehet hasznos a medián artéria megmaradása. Lucas szerint amennyiben a trend folytatódik, 2100-ra az emberek többségénél felnőtt korban is megmarad ez a harmadik verőér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik