Élet-Stílus

Ezek a fogadalmak buknak el a leggyorsabban!

fogyás (fogyás, )
fogyás (fogyás, )

Sokan nemcsak pezsgővel és lencsével készülnek az új év első napjára, hanem azzal a szilárd elhatározással, hogy megszabadulnak a rossz szokásaiktól. Ezt azonban ritkán tudjuk néhány hétnél tovább tartani.

A szakemberek szerint ennek többféle oka is lehet: a kitűzött célok túl általánosak, nem elég személyre szabottak vagy nem elég reálisak. Az elhatározást nem követi “akcióterv”, vagyis csak ködös elképzeléseink vannak arról, hogyan fogjuk megvalósítani, amit szeretnénk.

Az is gondot okozhat, ha túlságosan sok fogadalmat teszünk egyszerre. A január elsejét pedig sokan olyan mágikus dátumnak tekintik, amelyen “kötelező” fogadalmat tenni – pedig semmiben nem különbözik az év többi napjától (legfeljebb abban, hogy még másnaposak lehetünk és jó sok ünnepi maradék van a hűtőszekrényünkben).

Melyek azok a fogadalmak, melyek szinte automatikusan bukásra vannak ítéltetve, és mit tehetünk azért, hogy mégis képesek legyünk megváltoztatni az életünket az új évben?


Kép forrása: Thinkstock

“Le fogok fogyni”

A leggyakoribb fogadalom – egyben az, melyről a legtöbbször feledkezünk el, általában már január első hétvégéjére. A fogadalom túlságosan általános, ugyanakkor túlságosan is nagy falat lehet, hiszen a siker rengeteg apróságból áll össze, vagyis minden nap legalább egy olyan döntést kell meghoznunk, mely közelebb vagy távolabb vihet a sikertől. A fogyás lehet öt kiló vagy ötven, lehet, hogy csak két kilométerrel többet kell futnunk hozzá hetente, de az is, hogy az egész életünket át kell szervezni. Próbáljunk meg kis lépesekben gondolkodni, tűzzünk ki magunk elé részcélokat is, legyünk minél pontosabbak a célok meghatározásánál. Ne felejtsünk el étkezési, illetve edzési naplót vezetni, és ha szükséges, kérjünk szakszerű segítséget.

“Kevesebb pénzt fogok költeni”

Szintén nagyon gyakori célkitűzés, ám gyakran nagyon nehéz megvalósítani. A legfontosabb, hogy tisztában legyünk a saját költekezési szokásainkkal, azzal, hogy mennyi bevételünk és mennyi kiadásunk van egy hónapban. Készítsünk költségvetést (és tartsuk is magunkat hozzá), vizsgáljuk felül a havi kiadásainkat (például nézzük meg, hogy nincs-e a piacon számunkra kedvezőbb telefonelőfizetés vagy biztosítás). Ha a költekezés visszaszorítása a cél, határozzuk meg azt is, mire szeretnénk a fennmaradt összeget félretenni. A nehezebb időkre? Egy nyaralásra? Talán egy új lakásra?

Kíváncsi a folytatásra? Olvassa el a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik