Élet-Stílus

Két hétig öltöztették, babakocsiban tolták halvaszületett gyereküket

Nemrég azonban egészséges babája született a brit párnak.

Jess Mayall és párja, Steve Branson 2019 nyarára várta első közös gyermekük megszületését. Hosszadalmas és nehéz út vezetett odáig, hiszen már két éve próbálkoztak, amikor Jessről kiderült, hogy endometriózisban szenved; sikertelen mesterséges megtermékenyítés következett, majd adományozott petesejttel ismét megpróbáltak egy lombikbébikezelést, és végül így esett teherbe a Grimsby városában élő (Anglia) 36 éves nő.

Csakhogy 11 nappal a szülés tervezett időpontja előtt méhlepény-leválás következtében a babájuk halvaszületett.

A szülők egy helyi hospice-ház jóvoltából eltölthettek két hetet az elhunyt babával, akinek az Ava nevet adták. Öltöztették, babakocsiban tolták, fotókat készítettek róla.

Jess Mayall azt mondja, minden pillanatban nézte a kicsit, és abban reménykedett, hogy a baba „felébred”.

A gyász feldolgozása rettentő nehezen ment a párnak, Jess naponta háromszor látogatta meg a kislány sírját. Aztán idén februárban fantasztikus öröm érte őket: az anya ismét állapotos lett. Jess nagyon félt, nehogy megismétlődjék a tragédia, de ezúttal szerencsére minden a legjobban alakult: szeptember 9-én megszületett a kis Imogen.

Jess Mayalnak dupla volt az öröme élete legjobb napján, hiszen a szülés után párja megkérte a kezét.

A Daily Mail brit bulvárlap cikke szerint már aznap, amikor az újszülött és az anya kijöhetett a kórházból, a babát elvitték nővére sírjához; a nap kisütött, és egy fehér madártoll szállt a baba mellé – a szülők úgy gondolják, hogy a nővér, Ava is velük volt akkor.

 

Kiemelt kép: Getty (illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik