Tudomány

A Nap okozza a hideg teleket?

Angol kutatók szerint az alacsony naptevékenység okozhatja a szokatlanul hideg teleket Európában.

A Mike Lockwood fizikusprofesszor vezette csapat azt vizsgálta, van-e kapcsolat a napfoltok száma és az időjárás közt és arra jutottak, hogy van összefüggés. Ehhez megvizsgálták, hogy a Közép-angliai hőmérsékleti adatok (CET) és a feljegyzett naptevékenység hogyan aránylanak egymáshoz. Azért választották a CET-et, mert ez a világon a legrégebbi, folyamatosan jegyzett hőmérsékleti adatbázis, immáron 351 év összegyőjtött értékeivel.

Arra jutottak, hogy a Maunder Minimumnak nevezett, nagyon alacsony naptevékenységgel járó időszak, amely a 17. század második felében kezdődött és mintegy 50 évig tartott és az európai “kis jégkorszak” egy időszakra esett. A számítások szerint a naptevékenység periodikusan változik: mintegy 300 év erősödés után éri el csúcspontját, majd 100 év alatt éri el a minimális mértéket. Az 1600-as évek után úgy tűnik, mostanra érkeztünk el ebbe az alacsony aktivitással járó időszakba.

A tudósok természetesen felderítették a jelenség hatásmechanizmusát is. Európa nagy része a 7-12 kilométer magasságban megtalálható, úgynevezett “nyugatias szelek” tartományába esik. Ezek a légmozgások mindkét féltekén megtalálhatók és ellentétes irányúak. Nekik köszönhető például, hogy Magyarországon az uralkodó szélirány az északnyugati, de ezek a szelek hoznak egész Európába télen enyhe óceáni levegőt. Amikor azonban a nap aktivitása lecsökken, akkor nem a szokásos mennyiségű UV sugárzás éri a légkör felső részét, amely így nem melegszik fel eléggé. Ez “blokkolja” ezeknek a légtömegeknek a mozgását, amelyek így egy S alakot leírva, önmagukba kanyarodnak vissza az Atlanti-óceán északkeleti részén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik