Foci

Kamu piros után estek ki az olaszok

Olaszország emberhátrányban kaptak ki Uruguaytól, vagyis a 2006-os világbajnok nem jutott tovább a csoportból.

A 3. forduló előtt már eldőlt, hogy a D csoport leggyengébb együttesének tartott Costa Rica csoportelsőként lép tovább a nyolcaddöntőbe. Mögöttük Olaszország és Uruguay harcolt a második helyért, míg Anglia meglepetésre két vereséggel korán búcsúzott.

Az utolsó csoportkört az olaszok várhatták kedvezőbb helyzetből, jobb gólkülönbségük miatt, így a taljánoknak már az iksz is elegendő lett volna a nyolcaddöntőhöz, míg Uruguay számára csak a győzelem jelentett továbbjutást.

A két együttes összecsapása komoly taktikai csatát hozott: helyzet alig akadt, az első 45 perc során mindössze kettőt könyvelhettünk el.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A folytatás után is unalmas volt a találkozó, az olaszok annyit adtak ki magukból, amennyi az eredmény tartásához kellett, Urugua pedig nem tudott mit kezdeni a labdával.

Az 59. percben azonban jött a fordulat, egy sárga lapot sem érő megmozdulás után a mexikói játékvezető kiállította Marchisiót.

Emberelőnyben a dél-amerikaiak mindent egy lapra tettek fel, és a 81. percben Godin fejesével meg is szerezték a vezetést. Az olaszok az utolsó percekben nem tudtak egalizálni, így az újabb vereség a búcsújukat jelentette.

Costa Rica mögött Uruguay lépett tovább a D jelű négyesből, vagyis a halálcsoportban mindkét európai alakulat leégett.

A csoport másik meccsén egyébként a közép-amerikaiak 0-0-ra végeztek Anglia ellen.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, D csoport, 3. forduló

Olaszország – Uruguay 0-1 (0-0)
Natal, Estadio das Dunas, vezette: Marco Rodriguez (mexikói)

Gólszerző: Godin (81.)

Olaszország: Buffon – Chiellini, Bonucci, Barzagli – De Sciglio, Marchisio, Pirlo, Verratti (Motta, 75.), Darmian – Balotelli (Parolo, 46.), Immobile (Cassano, 71.).

Uruguay: Muslera – Pereira (Stuani, 63.), Godin, Gimenez, Caceres – Rodriguez, Arevalo, Gonzalez, Lodeiro (M. Pereira, 46.) – Cavani, Suarez.

Sárga lap: Balotelli (23.), De Schiglio (77.) illetve Arevalo (46.)

Piros lap: Marchisio (59.)

2. FÉLIDŐ

95. PERC: Buffon is felment fejelni, de a labda pontatlan volt. Ez a vége, Olaszország kiesett.

90. PERC: Minden középre szálló labdát kifejelnek az uruguayi védők. Közben öt perc lesz a ráadás.

89. PERC: Három támadó, két védővel szemben, Suarez mégis elbénázta a lehetőséget.

85. PERC: Pirlo szabadrúgása megpattant a sorfalon, de így lett veszélyes, alig pár centivel ment el a labda a kapufa mellett.

82. PERC: GÓÓÓÓÓÓÓÓL!!! VEZET URUGUAY!!! Egy szöglet után négy uruguayi ment fel fejelni, Godin pedig remekül berobbanva vállal juttatta a hálóba a labdát! 0-1, az olaszok így jelenleg kiesők.

80. PERC: Suareznél megint elmentek otthonról, vállon harapta Chiellinit. Szó se róla, a védő utána lekönyökölte a csatárt.

76. PERC: Gonzalez tette középre a labdát, Cavani elől viszont fejjel tisztáztak a védők.

71. PERC: Immobile ma sem tett hozzá túl sokat a játékhoz. Helyére Cassano állt be.

68. PERC: Immobile kapott jó labdát Pirlótól, de Jimenez bele tudott érni a lövésébe. Az olaszok sem szeretnének kikapni.

66. PERC: Suarez külsővel próbálkozott, Buffon pedig elképesztő védést mutatott be. Felpörögtek a dél-amerikaiak.

63. PERC: Uruguay azonnal cserélt is, pályán Stuani, hogy még több támadó rohamozhassa az olasz kaput.

59. PERC: PIROS LAP! A játékvezető kiállította Marchisiót, aki sípcsonton talpalta Arevalót, de ez még sárgát sem ért volna… Újabb bírói hiba, pedig ott állt egy méterre az esettől.

58. PERC: Na végre! Rodriguez kapott remek labdát a tizenhatoson belül, két olasz védő között megtolta, majd lőtt, de pontatlanul.

56. PERC: Tíz perc után sincs esély a gólra. Uruguay számára viszont egyre sürgetőbb, hogy betaláljanak a kapuba, különben búcsúznak a tornától.

A Costa Rica-Anglia mérkőzésen sincs gól, vagyis jelen állás szerint Rooneyék legalább szereznek egy pontot a vb-n.

51. PERC: Cavani szép mozdulattal dobta fel magát, tizenegyes persze nem járt a műesésért.

50. PERC: Uruguay átvette az irányítást, de ez abban merül ki, hogy nyugodtan adogatják a labdát, a kapu közelébe pedig nem tudnak kerülni.

46. PERC: Megy a meccs. Egy-egy csere mindkét oldalon, Mario Balotelli helyére Marco Parolo állt be, az uruguayiaknál pedig Lodeirót Maxi Pereira váltotta.

Vége az első félidőnek, 0-0-ról folytatjuk majd a meccset. Közben olvasnivalót ajánlunk a félidőre: Ne igyál előre a csirke bőrére!

1. FÉLIDŐ

45. PERC: Suarez szabadrúgással hozta játékba a labdát, de a védők szögletre mentettek. Közben kiderült, két perc lesz a ráadás.

43. PERC: Biztosra mennek a csapatok, nem győzzük hangsúlyozni. A döntetlennel egyébként az olaszok mennek tovább, mégis inkább ők akarnak gólt rúgni.

38. PERC: Továbbra sem tudunk helyzetről beszámolni. Eddig egy távoli Pirlo bomba és két Buffon védés az, ami miatt nem fulladt unalomba a taktikai csata.

33. PERC: Villantak az uruguayiak is! Suarez próbált először lőni kiszorított helyzetből, de Buffon védett, majd a kipattanót Rodriguez küldte ismét kapura, de megint az olasz csapakapitány hárított.

29. PERC: Immobile kapásból, méterekkel kapu fölé durrantott, pedig ebből a helyzetből akár gól is születhetett volna.

26. PERC: Nem túl jó a meccs. Nagyobb iramra számítottunk, hiszen mindkét csapat győzelemre hajt.

23. PERC: A meccs első sárgáját Mario Balotelli kapta, amiért majdnem felugrott Pereira nyakába. A csatár így kihagyja a következő meccset.

20. PERC: Pereira adott középre, Cavani remekül bújt ki Bonucci mellől, azonban az alapvonalon túlra pattant tőle a labda.

17. PERC: Megint Pirlo, megint szabadrúgás, viszont ez most egyáltalán nem jelentett veszélyt. Uruguay közben alig találkozik a labdával.

15. PERC: Balotelli nem tudott beérni egy hosszú indítást. Közben egy lufi okoz riadalmat a pályán.

12. PERC: Pirlo messziről tűzte rá, kemény, gyors lövés volt, Muslera nem tudta fogni a labdát, csak kapu fölé öklözött.

11. PERC: Az olaszok nem tudnak veszélyt jelenteni Muslera kapujára, másrészt Uruguay nem tud hatékony ziccereket vezetni.

7. PERC: Buffon védett egy szabadrúgás után, itt az első helyzet.

6. PERC: Barzagli rúgta fel Suarezt, egyelőre helyzet nincs, szabálytalanság annál több.

4. PERC: Eddig az olaszoknál van többet a labda, Uruguay megpróbál betonbiztosan védekezni.

3. PERC: Balotellihez hozzá sem értek, mégis összesett. Fájlalja a comját a csatár.

1. PERC: Útjára indult a labda Natalban. Az olaszok kékben, Uruguay tiszta fehérben játszik.

Costa Rica már továbbjutott ebből a négyesből, így csak egy hely kiadó, ezért pedig a két hárompontos együttes, Olaszország és Uruguay küzd majd a következő 90 perc során.

Előzetes: “Ezen a mérkőzésen múlik, hogy ki esik ki és ki megy tovább” – éreztette a találkozó fontosságát az olasz együttes szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli, aki kifejtette: rendkívül fontos, hogy teljes erőbedobással küzdjenek a továbbjutásért, ezért vissza kell nyerniük az energiájukat a találkozóig. 

Az uruguayi együttes védője, a Juventusban játszó Martin Caceres elmondta: meglepte őket, hogy Costa Rica – az első fordulóban Uruguay ellen aratott győzelmét követően – Andrea Pirlóék felett is diadalmaskodni tudott. 

“Nem hinném, hogy az olaszok tíz emberrel védekeznek majd, ezért az ellentámadásokra fogunk koncentrálni. Suárez és Cavani halálosak kis területen, nagyon bízunk bennük” – fogalmazott.
A két csapat a tavalyi Konföderációs Kupa bronzmérkőzésén találkozott egymással, akkor tizenegyesekkel az olasz válogatott diadalmaskodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik