Élet-Stílus

A rendőrséggel harcol a pedofil férfi, hogy továbbra is fagyi árusként dolgozhasson

Nem érti, miért ne dolgozhatna továbbra is gyerekek mellett.

A 47 éves Paul Neary-t 2016-ban ítélték el, miután egy házkutatás során koszos, gyerekeknek készült fehérneműket és levetkőztetett szexuális aktust imitáló játékbabákat találtak nála. A férfi, mivel gyerekekről készített fotókat nem találtak nála, illetve egyéb bántalmazásra, erőszakra utaló bizonyítékot, így megúszta a börtönt. A hatóságok ennek ellenére eltiltanák Neary-t a munkájától, vagyis nem dolgozhat fagyi árusként a továbbiakban. A hivatalos indoklás szerint a férfi azért nem gyakorolhatja a munkáját, mert fagyisként sok gyerekkel találkozik.

A pedofil férfit az eset óta hivatalosan szexuális bűnelkövetőként tartják számon.

A rendőrség határozata szerint Neary nem tartózkodhat együtt 16 évnél fiatalabbakkal, felügyelet nélkül pedig pláne nem. A gond az, hogy rendőrség csak indítványozni tudta ezt a határozatot, mivel perdöntő bizonyíték nem került elő a nyomozás során, csak gyanús jelek. A regisztrált szexuális ragadozókkal foglalkozó szakember látogatása során kiderült, hogy a férfi lakása meglehetősen zsúfolt volt, tele van zsákokkal, amik tömve vannak női -és gyerekruhákkal.

Neary elmondása szerint egy vásáron vette a zsákokat és mindenféle holmi keveredhetett a zsákok közzé.

A nyomozás során fotókat is találtak, amelyeken Neary viseli a gyerekeknek, egészen pontosan kislányoknak készült fehérneműket. A férfit, aki egyébként pubban DJ-ként is dolgozik, sokkolta a tény, hogy el akarják tiltani a munkavégzéstől, mivel állítása szerint jó benne és élvezi azt, amit csinál.

A képek kapcsán a 47 éves férfi azt nyilatkozta, hogy mindenkinek joga van a magánélethez.

Neary elmondta, hogy gyerekkorában az édesapja bántalmazta és sokszor arra kényszerítették, hogy a nővérei alsóneműjében járjon iskolába, ami miatt az osztálytársai csúfolták. A férfi meghallgatása a liverpooli városi bíróságon folytatódik.

Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik