Nagyvilág

Jogállami mechanizmus bevezetése: Magyarország és Lengyelország nemmel szavazott, de a német javaslat továbbment

Az uniós tagállamok állandó képviselőinek többsége megszavazta a német javaslatot a jogállami mechanizmus bevezetéséről – írja a Die Welt. Így ez a javaslat megy majd tovább az Európai Parlamenthez, ahol egyébként szigorodhat majd. Magyarország és Lengyelország megpróbálta leszavazni a javaslatot, ahogy a holland, finn, svéd, dán és belga képviselők is, utóbbiak azért, mert túl puhának találták a német kompromisszumot.

Ahogy azt korábban megírtuk, a jogállami mechanizmus alapja az lett volna, hogy azokban az országokban, amelyekben rendszeres az unió alapértékeinek semmibevétele (ilyennek tartják Lengyelországot és Magyarországot), fel tudják függeszteni az uniós pénzek kifizetését. Ez az eszköz nem lenne jó olyan országok megrendszabályozására, amelyek nettó befizetői az uniónak, de nem is erre találták ki: a célpontok egyértelműen a keleti tagállamok voltak. A német kompromisszumos javaslat nevéből ezért kikerült, hogy jogállami mechanizmusról lenne szó. A javaslat mostani címe egyszerűen az: az Európai Unió költségvetését megvédő lehetőségek.

Beindult a német megoldógép az unióban, de Orbán nem elégedett
2020 első felét elvesztegette az Európai Unió. Az év második fele viszont tele van olyan megoldásokkal, amelyeken Angela Merkel és Ursula von der Leyen kéznyoma látható. Igaz, a migráció ügyében áttörésnek látszó tervet Orbán Viktor továbbra is ellenzi.

Ebben a cikkünkben bővebben írtunk arról, hogy a dokumentum egésze tehát valóban javasol valamilyen jogállami mechanizmust, de a mostani formájában ez hatalmas engedmény Orbánnak és Kaczinskynek. A mechanizmus politikai üzenete is meggyengült, ráadásul valójában sokkal nehezebb lesz így alkalmazni, mint azt a verziót, amelyet korábban az északi tagállamok vagy a parlament javasolt.

Kiveszik a jogállami mechanizmusból a jogállamot, hogy Orbán is rábólinthasson
A németek új kompromisszummal álltak elő a jogállami mechanizmus bevezetéséről. A kiszivárgott dokumentum szerint rengeteg dologban engedtek a magyaroknak és a lengyeleknek. A jogállami mechanizmus persze így is megmarad, csak a neve lesz más és sokkal nehezebb lesz alkalmazni.

Kiemelt kép: Képviselők szavaznak az EP délelőtti plenáris ülésén 2015. május 19-én Strasbourgban. Fotó: MTI /EPA /Patrick Seeger

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik