Belföld

Fideszes cég kampányolt a mentőben meghalt beteggel?

Az MSZP szerint a Fideszhez közeli tanácsadó cég és az adófizetők pénze állt a hódmezővásárhelyi kommunikációs kampány mögött, amikor a mentőben meghalt mindszenti férfit az egészségügyi reform első áldozatának nevezték. Várhegyi Attila, a cég vezetője közölte: már szakított a politikával, a megbízást pedig közbeszerzésen nyerték, a döntést pedig senki nem támadta meg.

A tanácsadó cég, amely Várhegyi Attiláé, a Fidesz korábbi pártigazgatójáé, kilencvenezer vizitdíjnak megfelelő összegért, azaz 27 millió forintért adott tanácsokat Lázár Jánosnak, Hódmezővásárhely fideszes polgármesterének – közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

“Várhegyi Attila ötlete volt-e, politikai ügyet csinálni egy szerencsétlen beteg halálából, és ha igen, mennyibe került ez az adófizetőknek?” – kérdezte a szóvivő. Lázár Jánostól pedig azt kívánta megtudni, hogy mikor bont szerződést a Fidesz volt pártigazgatójának cégével, hiszen ma már nem a polgármester, hanem a város presztízséről van szó. Nyakó István szerint az eset átlépi Hódmezővásárhely közigazgatási határát, egy országos terv körvonalai rajzolódnak ki.

Magyarország terepasztalon

“A Fidesz terepasztalnak nézi Magyarországot” az önkormányzatokat bevette, most kiskirályságként üzemelteti őket – fogalmazott, hozzátéve, hogy a tanácsadói feladatokat “udvari beszállítókra” bízzák. A politikus azt mondta: a “radikális ellenzék korlátlan hataloméhsége és gátlástalansága” arra figyelmeztet mindenkit, hogy képviselőit nem szabad még korlátozott hatalommal sem felruházni.

Sajtóhírek szerint Várhegyi Attila cégével a Nógrád megyei közgyűlés után a szintén ellenzéki vezetésű Hódmezővásárhely is több tízmilliós médiaszerződést kötött. Várhegyi Attila a Magyar Rádiónak azt mondta: a politikával évekkel ezelőtt szakított, a vállalkozás a sajátja, a párthoz nincs köze.

Várhegyi: közbeszerzésen nyert a cég


A Fidesz érdemben nem reagált Nyakó állításaira, de Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: “Azt javasoljuk Nyakó Istvánnak és a többi szocialista politikusnak, ha már ennyire ráérnek hétvégén, inkább látogassanak el néhány kórházba és szembesüljenek azzal a káosszal és pusztítással, amit ott okoztak felelőtlen, hazug politikájukkal.”

Várhegyi Attila, illetve cége, a Prestige Média Reklámügynökség Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a hódmezővásárhelyi megbízást nyilvános közbeszerzési eljáráson nyerték el, amelyet a képviselőtestület jóváhagyott, az eljárást pedig senki nem támadta meg.

A cégvezető hangsúlyozta: a társaság semmilyen politikai párthoz nem kötődött, és nem kötődik. Várhegyi Attila szerint nem felel meg a valóságnak a “Fidesz közeli” cég és a “kommunikációs kampány” megnevezés, továbbá az, hogy “udvari beszállítónak, pártközeli cégnek” nevezték a társaságot: “Magam politikai pályafutásom befejezéséről a közvéleményt tájékoztattam 2006. májusában, az aktív közszerepléstől pedig 2002. októberében vonultam vissza”.

Várhegyi Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt országos választmányának elnöke, illetve pártigazgató volt, az Orbán-kormány idején a kulturális tárca poltikai államtitkára.

Várhegyi Attilát 2002. október 7-én a Pest Megyei Bíróság jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre és félmillió forint pénzbüntetésre ítélte az 1990-es évek közepén szolnoki polgármesterként folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Várhegyi Attila 2002. október 8-án lemondott országgyűlési mandátumáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik