Belföld

„Nem kell spicliskedni” – veréssel fenyegette a polgárőrt

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki február közepén trágár szavakkal fenyegetőzve akadályozta a polgárőröket a jogszerű járőrözésben.

Az önkéntes polgárőr egy Kiskunhalas környéki községben teljesít szolgálatot a három társával együtt. Egy polgárőr feliratú, figyelmeztető jelzésekkel ellátott autóban ülve láttak el figyelő szolgálatot bűnmegelőzés céljából. Ennek során észrevették a gépkocsival közlekedő férfit, akiről tudták, hogy nincs vezetői engedélye. Figyelni kezdték, mert meg kívántak győződni arról, hogy ő vezeti-e a személyautót.

A sötétben azonban nem látták jól a távolabb lévő gépkocsiban ülő sofőrt. A férfi észrevette őket és az időközben hozzá csatlakozó, ismeretlen társával együtt a polgárőr gépjármű közelébe hajtott és megállt. Kiszállt az autóból, odalépett közvetlenül a polgárőr gépkocsi mellé, és kérdőre vonta az abban sofőrként ülő sértettet, hogy miért figyeli őt, majd emelkedett, fenyegető hangon, többször és egyre erélyesebben felszólította, hogy szálljon ki.

A férfi azonban ezt megtagadta és kérdőre vonta a vádlottat a gépjárművezetés kapcsán, ami miatt a férfi egyre dühösebb lett, és szidalmazni kezdte. Közölte, hogy „nem kell spicliskedni” és trágár szavakkal többször veréssel fenyegette a polgárőrt. Ezután a férfi visszaült az autóba és ismeretlen társával együtt elhajtott a helyszínről. A férfi e tettével a közfeladatot ellátó személynek minősülő polgárőrt a jogszerű eljárásában fenyegetéssel akadályozta.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a szabadlábon védekező férfire.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik