Élet-Stílus

Lemondott az argentin képviselő, aki az online parlamenti ülés közben megcsókolta partnere mellét

A nőnek nemrég volt mellnagyobbító műtéte.

Kénytelen volt lemondani egy argentin alsóházi képviselő, miután egy online kongresszusi ülés felvételén az volt látható, hogy a barátnője az ölében ül, majd egyszer csak lehúzza a nő felsőjét és megcsókolja a meztelen melleit – írta a Guardian.

Közben a nyugdíjalap-befektetésekről ment a vita, de ez valószínűleg kevesebb embert érdekel, legalábbis kevesebben nézik meg emiatt az alábbi videót, ami élőben ment a YouTube-on és a Kongresszusban is ki volt vetítve egy hatalmas kivetítőn, mert vannak képviselők, akik onnan dolgoznak, vannak, akik a járvány miatt otthonról.

Juan Emilio Ameri utólag azzal védekezik, hogy nem tudta, hogy online, azt hitte, kijelentkezett már.

Borzalmas az otthoni internetem

– mondta. Mégis lemondott, miután erre kérte fel a kongresszus alsóházának elnöke, Sergio Massa.

Ameri barátnője nemrégiben esett át mellnagyobbító műtéten.

Nézzük csak meg, hogy néznek ki az implantátumok, mondtam neki. Nézd, ez lejjebb van, ez meg kevésbé. Nézzük meg a hegeket, és ott volt mellettem és megcsókoltam a melleit, ez volt minden

– nyilatkozta Ameri később egy rádióinterjúban.

Noha azt állítja, hogy azt hitte, offline, a videón jól látszik, ahogy a csók előtt belenéz a kamerába.

Pártja elítélte a képviselő tettét, egy párttársa viszont megvédte. A Twitteren azt írta María Rachid, hogy Ameri tette nem rosszabb azokénál a törvényhozókénál, akik Candy Crusht játszanak a telefonjukon az ülés alatt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik