Kultúra

Wéber Kata bekerült a világ tíz legígéretesebb forgatókönyvírója közé

A Variety a Pieces of a Woman forgatókönyvéért hívta fel a figyelmet az alkotóra

A világ egyik legrangosabb filmes magazinja, a Variety idén is bejelentette azt tíz forgatókönyvírót, akikre érdemes odafigyelni. A médium éves „10 to Watch” programja az áttörést elérő forgatókönyvírókat, színészeket, rendezőket, humoristákat, animációs filmeseket, producereket és operatőröket ünnepli. Az idei kitüntetettek közül sokan már elismerést szereztek filmjeikkel, hasonlóan Wéber Katához, aki a Pieces of a Woman forgatókönyvével került be a rangos névsorba. A Mundruczó Kornél rendezővel közös filmjük személyes indíttatású forgatókönyvét Wéber Kata saját, többszörösen díjazott színdarabja alapján írta. Az Európában elismert színpadi szerző, aki állandó alkotója a Proton Színháznak, olyan filmek forgatókönyvét is jegyzi mint a Fehér isten és a Jupiter holdja – írják a közleményben.

Steven Gaydos, a Variety vezető szerkesztője a 2020-as válogatást emblematikusnak nevezte, azt írva, hogy

pont, amilyen filmkészítőkre szükségünk van ebben a rendezetlen és kihívásokkal teli időben. Ezek a forgatókönyvírók a világ nagy problémáival szembesítenek bennünket, miközben arról is gondoskodnak, hogy történeteik mélyen empatikusak, és karaktereik vadul eredetiek és sokszínűek legyenek.

A listára korábbi években olyan forgatókönyvírók kerültek fel, mint például Charlie Kaufman (Egy makulátlan elme örök ragyogása), Jennifer Lee (Jégvarázs) vagy Alex Kurtzman és Roberto Orci (Star Trek). Az idén kiválasztottakkal a Variety október 7-én megjelenő számában közölnek interjút, majd online panelbeszélgetésre invitálják őket a Mill Valley Filmfesztivál keretében október 13-án.

Mundruczó Kornél: Veszélyes olyan generációt nevelni, amelynek a legnagyobb álma egy napi kereskedelmi tévésorozat
Nem tudjuk, a kultúra és az értékrend hogyan alakul át, ha megbolygatunk olyan tradíciókat, mint például a magyar színésznevelés. Interjú.

A Pieces of a Woman néhány hete mutatkozott be a velencei filmfesztivál versenyprogramjában, ahol két díjat nyert – főszereplője, Vanessa Kirby kapta a Legjobb Színésznőnek járó Coppa Volpi-díjat, emellett a diákzsűri a Legjobb Filmnek járó Arca CinemaGiovani-díjával jutalmazta. Az alkotást, melynek produceri csapatához Martin Scorsese is csatlakozott, a velencei premier után a torontói filmfesztivál programjában is bemutatták, és a Netflix vásárolta meg nemzetközi forgalmazásra. Kritikánkat itt olvashatja a filmről:

Mundruczó Kornél velencei versenyfilmje az eddigi legkevésbé mundruczós munkája
Kritikánk a Pieces of a Woman című filmről, a Velencei Filmfesztiválról.

Kiemelt kép: Mundruczó Kornél

Ajánlott videó

Olvasói sztorik