Belföld

“Álcsatornás” trükkel próbálnak meg pénzt szerezni csalók Budapesten

Újra a régi, “álcsatornás trükkel” próbálkoznak csalók Budapesten: csatornatisztítási ajánlattal házalnak, és a szolgáltatásért pénzt kérnek – közölte a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az elmúlt napokban több lakossági bejelentés is érkezett az FCSM éjjel-nappal hívható központi ügyeletére, hogy meggyőződjenek arról, valóban a közszolgáltató társaság megbízásából állítanak be hozzájuk váratlanul csatornát tisztítani vagy dugulást elhárítani pénzért.

Hangsúlyozták, ha hívatlanul érkezik csatornatisztítás miatt valaki, akkor gyanús, hogy csalóról van szó. Ne tévesszen meg senkit a munkaruha, sőt az álcázáshoz használt láthatósági mellény sem. Sok esetben ezek nem egységes, emblémázott és feliratozott ruhaneműk, ahogy a járművek sem, amivel érkeznek.

Legfőképpen pedig semmiképpen ne írjanak alá semmilyen hivatalosnak tűnő nyomtatványt, amíg nem győződtek meg arról, hogy az mire kötelez

– tették hozzá.

Az FCSM dolgozói kizárólag a főváros több mint 6 ezer kilométeres közcsatornarendszerét üzemeltetik.

Az emblémával ellátott, kulturált és egységes ruházatú, arcképes igazolvánnyal rendelkező szakemberek nem házalnak csatornatisztítási ajánlattal és legfőképpen nem kérnek készpénzt

– emelték ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik