Nagyvilág koronavírus

Ferenc pápa a magyar hívőket köszöntötte

A Magyarországon esedékes, de a koronavírus-járvány miatt jövő évre halasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés folytatását szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren tartott beszédében.

A kongresszusra emlékezve Ferenc pápa köszöntötte a magyar katolikus egyház tagjait és a magyarországi hívőket, valamint mindazokat, akik a pápa szavai szerint hittel és örömmel várták a vallási eseményt.

A katolikus egyházfő emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezése a világjárvány előtti tervek szerint Budapesten szeptemberre volt kitűzve. Az eredeti program szerint éppen szeptember 20-án ért volna véget – jegyezte meg az MTI.

A nemzetközi találkozót a járvány miatt egy évvel elhalasztották, jövőre szeptember 5. és 12. között tartják meg a magyar fővárosban. Az 52. alkalommal megrendezendő kongresszus kiválasztott témája az oltáriszentség.

Pápai lakosztályának Szent Péter térre néző ablakából szólva, szokásos vasárnapi beszédében Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy „lélekben együttesen tovább folytatódik a kongresszusra való felkészülés az oltáriszentségben találva meg az egyház forrását és küldetését”.

Ferenc pápa szavait több százan hallgatták, szájmaszkos hívők és turisták, akik a májusban újranyitott Szent Péter téren most vasárnap voltak a legtöbben.

Kiemelt kép: VINCENZO PINTO/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik