Belföld

Fegyveres rablás volt a soproni Várkerületben, kocsiból lőttek üldözőikre a betörők

Bejelentés érkezett a rendőrségre másfél héttel ezelőtt arról, hogy Sopronban megtámadtak két férfit, és ennek során az elkövetők egy autóból lövést adtak le. Adatgyűjtések és tanúkihallgatások során a nyomozók megállapították, hogy a támadók – az incidenst megelőzően – betörtek az egyik férfi otthonába, majd onnan tőle, valamint a társától készpénzt és ékszereket raboltak

A lövés akkor dördült el, amikor az áldozatok megpróbálták követni a gépkocsival távozó tetteseket. 

Az esettel kapcsolatban a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon fegyveresen elkövetett rablás bűntettének gyanúja miatt indult eljárás. A megyei rendőr-főkapitányság, a Győri, a Soproni és a Kapuvári Rendőrkapitányság bűnügyi és rendészeti állománya szeptember 12-én a körözött bűnözők elfogása, valamint a közterületen elkövetett bűncselekmények megelőzése érdekében összehangolt akciót szervezett. A rendőri művelet végrehajtása közben az egyenruhások felismerték a korábbi soproni fegyveresen elkövetett rablás során használt osztrák rendszámú kocsit, majd felfigyeltek egy, a jármű közelében tartózkodó körözés alatt álló férfire, akit elfogtak.

Előállítását követően a nyomozók megállapították, hogy a 25 éves győri O. Attila személye nemcsak az autóhoz, hanem a bűncselekményhez is köthető, illetve az adatgyűjtés, valamint a felmerült információk elemzésének eredményeként további lehetséges elkövetők is a hatóság látókörébe kerültek.

Kedd hajnalban – a fegyveres rablásra tekintettel – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei, a nyomozóhatóság felkérésére, két férfit fogtak el. Az itt beszerzett bizonyítékok vezettek oda, hogy a műveleti egységek a délelőtt folyamán Sopronban elfogták a bűncselekménnyel gyanúsított O. Attila bűntársát, V. Csaba 30 éves kapuvári lakost. A feltételezett elkövetők lakóhelyén tartott kutatások alkalmával a nyomozók kábítószergyanús anyagokat, nagy mennyiségű készpénzt, valamint a rablásból származó ékszereket foglaltak le.

A nyomozásban történt tanúkihallgatások és bűnügyi adatok elemzésének eredményeképpen aznap délután és az esti órákban a fegyveres rablás további két feltételezett résztvevőjét – L. József 37 éves és M. László 35 éves győri lakosokat – azonosították be, majd fogták el az egyenruhások.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozói O. Attilát, V. Csabát, L. Józsefet és M. Lászlót őrizetbe vették, és őket fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták. Az elsőként elfogott 25 éves győri gyanúsított férfit időközben letartóztatták, míg három bűntársa esetében a nyomozóhatóság már kezdeményezte a letartóztatásukat.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik