Belföld

Bayer Zsolt a Kúrián is vesztett: 300 ezer forintot kell fizetnie Hadházy Ákosnak

A Kúria ítélete alapján Bayer Zsolt kormánypárti publicista megsértette Hadházy Ákos független parlamenti személyiségi jogait – közölte a képviselő közösségi oldalán. Ezzel a döntéssel helyben hagyták a másodfokú ítéletet, amely szerint Bayer 300 ezer forint sérelemdíjat köteles fizetni Hadházynak, valamint bocsánatot kell kérnie tőle.

Bayert – aki egyben a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa – blogján közölt írása miatt vonták felelősségre. 2017. október 31-én ugyanis többek közt azt írta:

át lehet vonulni a városon egy transzparenssel, amire az van írva: Hadházy geci, Szél Detti nyeli.

Majd, egy hónappal később, november 26-án azt írta,:

Hadházy egy utolsó, szemét, becstelen gazember.

A publicista azért bírálta a képviselőt, mert azt állította, a kormány nem mond igazat a nemzeti konzultáció visszaküldött íveinek számáról.

Bayer egyébként tavaly azt írta, ötforintosokban fogja kifizetni az összeget, ami az akkori Index számításai szerint 252 kilót nyomott volna.

Egy szép nagy zsákban fogom tanúk jelenlétében behajítani a kertjébe, szedegesse csak össze szorgalmasan, és vegyen zoknit a büdös lábára

– írta.

Hadházy közölte, a neki megítélt sérelemdíjat két héten belül kéri átutalni, amennyiben nem érkezik meg az utalás, kénytelen lesz végrehajtást indítani.

Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (j3), Bayer Zsolt újságíró (j4), Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Fidesz alelnöke (j5) és Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője (j7) a párt 31. születésnapi ünnepségén a Fidesz Lendvay utcai székházában 2019. március 30-án. (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik