Didier Deschamps szerint a rutin döntött
Fotó: Europress Fotóügynökség
Németország jutott a brazíliai világbajnokság elődöntőjébe elsőként, miután Mats Hummels 13. percben szerzett találatával 1-0-ra verte Franciaországot.
A franciák meglehetősen görcsösen játszottak, nem tudtak kibontakozni.
“Azt hiszem, mindent megtettünk, amit kellett, küzdöttünk. Voltak lehetőségeink, de egy olyan csapat volt az ellenfelünk, amelyik sokkal nagyobb tapasztalatokkal rendelkezik. Sikerült vezetést szerezniük, ez döntött. A németek ma egy magasabb szintet képviseltek. Nem volt ezzel együtt túl nagy különbség a két csapat között, végül ők jutottak tovább” – foglalta össze korrekten a meccs után Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya.
Mats Hummels, a győztes gól szerzője: “Egy újabb álom vált valóra itt Brazíliában, és nagyon remélem, hogy nem az utolsó. Bízom benne, hogy üt nap múlva újra győzünk majd. Még nem végeztünk”.
“Ott vagyunk az elődöntőben, kit érdekel más” – tette fel a költői kérdést Philipp Lahm, a németek csapatkapitánya. “Nem volt egyszerű ma a dolgunk, különösen a nap miatt, de csapatként nagyon jól működtünk. Akár 2-0-ra is nyerhettünk volna, de így is jól teljesítettünk, és ott vagyunk az elődöntőben. Ki-ki meccs volt, de mi lőttük a gólt, és ez meghatározó volt a későbbiekre.”
“Németországnak komoly tapasztalatai vannak az ilyen mérkőzésekben. Próbálkoztunk, de talán nem voltunk elég bátrak. Az ellenfelünk nagyon erős, de mi is megtettünk mindent. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert a színfalak mögött nagyon komoly munka folyik, és ez nagyon ígéretes a jövőre nézve” – ezek már Karim Benzema szavai.