Tudomány

Kiderült, mitől jönnek izgalomba a férfiak

Az amerikai Északnyugati Egyetem olyan gént azonosított, amely a férfi libidót irányítja – írja az IFLScience. Friss tanulmányukban a szerzők azt írják, a férfi szexuális izgalom egyik kulcsa az, hogy az agyban a tesztoszteron ösztrogénné alakul át az aromatáz nevű enzim hatására. Ez az enzim a Cyp19a1 nevű gén miatt jön létre, amely az agyban és a herékben is kifejeződik.

Mivel az ivertalanított hím állatokra nem jellemző a szexuális aktivitás, a szakértők egy ideje sejtik, hogy az ivarmirigyekben lévő aromatáz felelős a férfi libidóért, az enzim agyban betöltött szerepét viszont eddig keveset vizsgálták. Az új kísérletben a csapat génszerkesztett egerek két vonalát hozta létre, az egyikből teljesen hiányzott a Cyp19a1, míg a másikban csak a herékben volt jelen.

Kép: Getty Images

Az egyedeket ovuláló nőstényekkel tették egy ketrecbe. Az első vonal képviselői egyáltalán nem próbálkoztak a párosodással, míg a második csoport tagjai normál társaikhoz képest csökkent érdeklődést mutattak. Ennek ellenére több alkalommal is megkísérelték a párosodást.

Az eredmények azt mutatják, hogy az aromatáz az agyban is fontos szerepet tölt be a szexuális vágy szabályozásában.

Serdar Bulun, a csapat tagja szerint elsőként mutatták ki, hogy a tesztoszteron ösztrogénné alakulása az agyban is elengedhetetlen a normál libidóhoz. A kutatók úgy vélik, hogy eredményeik az orvostudomány számára is fontosak lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik