Sport

Ha nincs egyezség, karácsonyig csúszhat az NBA rajtja

David Stern, a liga komisszárja szerint, ha a jövő hét elején nem születik megállapodás, karácsonyig biztosan nem láthatunk NBA-meccseket.

Mivel július elsején lejárt a liga működését és pénzelosztását szabályozó szerződés, így beállt a lockout. Az eltelt több mint három hónap alatt az NBA csapatainak tulajdonosi köre és a játékosok nem tudtak megegyezni, így időben nem is rajtolhat a szezon: ennek “köszönhetően” az új idény első két fordulóját törölni kellett.

Ez a döntés a keddi, több mint tizenkét órás tárgyalás után született, és egyelőre csak azt lehet biztosra venni, hogy a jövő hét elején újra leülnek az érintettek és egy közvetítő segítségével megpróbálnak pontot tenni az ügy végére. Azonban David Stern aggodalmának adott hangot pénteken hajnalban, amikor egy interjúban elmondta, ha keddig nem születik előrelépés, akkor talán az egész szezonnak nem is, de karácsonyig mindenképp búcsút inthetünk a liga küzdelmeinek.

“Hétfőn a tulajdonosok és játékosok is találkoznak a mediátorral. Ha sikerül egyeszségre jutni, akkor az kedden lesz. Viszont ha mégsem, akkor karácsonyig biztosan nem lesznek mérkőzések.” – nyilatkozta Stern, majd az egy helyben toporgásról is elmondta véleményét: “Hányszor kell még egyeztetünk? A liga és a tulajdonosok készen állnak a megállapodásra, de a játékos-szakszervezet úgy tűnik nem. Remélem, hogy ez keddig megváltozik.”

A karácsonyi játéknapokon mindíg nagy rangadót rendeznek az NBA-ben, idén december 25-én például a Miami Heat-Dallas Mavericks nagydöntő visszavágót láthatnánk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik