Sport

Hihetetlen, de hat meccslabda is kevés volt Cicipasznak a győzelemhez

A negyedik helyen kiemelt Sztefanosz Cicipasz már a harmadik körben kiesett a US Openről, miután szombaton hajnalban öt szettben kikapott a horvát Borna Corictól.

Nem is annyira a görög teniszező búcsúja a meglepetés, hanem annak módja.

Cicipasznak ugyanis a negyedik szettben hat meccslabdája is volt, Coric azonban mindent hárítani tudta. Nem omlott össze ettől, viszont a mindent eldöntő felvonást rövidítésben elveszítette.

Különösebb megerőltetés nélkül jutott a legjobb 16 közé Novak Djokovic, a világelső szerb játékos mindössze 1 óra 45 percet töltött a pályán a német Jan-Lennard Struff elleni mérkőzésén, és három szettben összesen hét gémet vesztett.

A tervezetthez képest mintegy háromórás késéssel kezdődött meg a német Alexander Zverev és a francia Adrian Mannarino találkozója.

Utóbbit ugyanis New York állam illetékes egészségügyi hatósága nem akarta engedni játszani, mivel korábban érintkezésben volt a koronavírusos Benoit Paire-rel.

A városi hatóság előzőleg már megadta az engedélyt, végül megrendezhették az összecsapást, melyet Zverev négy szettben nyert meg.

Szombaton pályára lép a harmadik fordulóban Fucsovics Márton is, aki az amerikai Frances Tiafoe ellen közép-európai idő szerint 20.30 körül kezd.

US Open, 3. forduló (a 16 közé jutásért), férfiak

Coric (horvát, 27.)-Cicipasz (görög, 4.) 6:7 (7-2), 6:4, 4:6, 7:5, 7:6 (7-4)
Djokovic (szerb, 1.)-Struff (német, 28.) 6:3, 6:3, 6:1
Zverev (német, 5.)-Mannarino (francia, 32.) 6:7 (4-7), 6:4, 6:2, 6:2
Shapovalov (kanadai, 12.)-Fritz (amerikai, 19.) 3:6, 6:3, 4:6, 7:6 (7-5), 6:2
Carreno (spanyol, 20.)-Berankis (litván) 6:4, 6:3, 6:2
Thompson (ausztrál)-Kukuskin (kazah) 7:5, 6:4, 6:1
Goffin (belga, 7.)-Krajinovic (szerb, 26.) 6:1, 7:6 (7-5), 6:4
Davidovich Fokina (spanyol)-Norrie (brit) 7:6 (7-2), 4:6, 6:2, 6:1
2. forduló (a 32 közé jutásért):
Moutet (francia)-Evans (brit, 23.) 4:6, 6:3, 7:6 (7-5), 7:6 (7-1)

 

nők:

3. forduló (a 16 közé jutásért:)
Kvitova (cseh, 6.)-Pegula (amerikai) 6:4, 6:3
Kontaveit (észt, 14.)-Linette (lengyel, 24.) 6:3, 6:2
Rogers (amerikai)-Brengle (amerikai) 6:2, 6:4
Oszaka (japán, 4.)-Kosztyuk (ukrán) 6:3, 6:7 (4-7), 6:2
Martic (horvát, 8.)-Gracseva (orosz) 6:3, 6:3
Kerber (német, 17.)-Li (amerikai) 6:3, 6:4
Putyinceva (kazah, 23.)-Szasznovics (fehérorosz) 3:6, 6:2, 6:1
Brady (amerikai, 28.)-Garcia (francia, 32.) 6:3, 6:3

2. forduló (a 32 közé jutásért):
Mertens (belga, 16.)-Sorribes (spanyol) 6:3, 7:5
McNally (amerikai)-Alekszandrova (orosz, 21.) 4:6, 6:3, 7:6 (7-2)
Swiatek (lengyel)-Vickery (amerikai) 6:7 (5-7), 6:3, 6:4

Kiemelt kép: MATTHEW STOCKMAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik