Élet-Stílus

Közel 150 millió forintért kelt el a világ legdrágább birkája

Abszolút rekordáron, 350 ezer guinea-ért, vagyis 367 és félezer fontért (valamivel több mint 146 millió forintért) kelt el egy Texel fajtájú kos múlt héten csütörtökön egy skóciai árverésen.

A Double Diamond nevű hímről már hetekkel az árverés előtt szenzációként beszéltek a tenyésztők – írja a Guardian című brit lap.

A testfelépítése, a fejformája, és az aranysárga gyapja is tökéletes, így borítékolható volt, hogy alaposan felszökik az ára a Glasgow mellett fekvő Lanarkban tartott aukción.

Az eladó, a cheshirei Charlie Boden és a családja 10 ezer guinea-s kikiáltási árról (közel 4,2 millió forint) indították a licitet. Hamarosan három vevőjelölt maradt csak versenyben, akik először jól felhajtották az árat, majd megegyeztek, hogy közösen veszik meg a nem mindennapi birkát.

Jeff Aiken, az egyik vevő azt mondta, a birkatenyésztés is csak ugyanolyan üzlet, mint például a versenylótenyésztés: néha felbukkan egy tökéletes állat, amiből mindenki szeretne egy darabot.

Az eddigi juhárrekordot egy 2009-ben elárverezett kos tartotta 230 ezer fonttal (közel 92 millió forinttal).

Az izmos testfelépítésű, elsősorban a húsa miatt népszerű texel juh Hollandiából, a Texel-szigetről származik.

A guinea régi brit pénznem, amit 1663-ban vezettek be. Nevét arról a nyugat-afrikai régióról kapta, ahonnan a pénzveréshez használt arany túlnyomó többsége származott. Bár a guinea-t 1816-ban felváltotta a font, az állataukciókon még ma is ezzel számolnak. Egy guinea mai pénzben egy fontot és öt pennyt ér.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Getty)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik