A Magyar Turizmus Rt. becslése szerint ebből mintegy 108 millió euró közvetlen idegenforgalmi bevétel származik az egész évre vetítve.
Jelenleg kilenc diszkont légitársaság indít közvetlen járatot Budapestre, mintegy 50 európai városból. A kiemelt küldő országokból tavaly az első tizenegy hónapban 20 százalékkal nőtt a külföldiek által Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma. Galla Gábor reményei szerint ez a tendencia az idén folytatódik.
A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy új koncepciót kívánnak bevezetni a diszkont légitársaságokat igénybevevő utasok számára. Így a napokban indult el az úgynevezett Fly and Bus szolgáltatás. Ezzel a Magyarországra diszkont légitársasággal utazni vágyók további szolgáltatásokat vehetnek igénybe, amelyeket az adott légitársaság honlapján érhetnek el. Túrákat szerveznek Budapestről egyebek mellett Visegrádra, a Balatonra, Hajdúszoboszlóra, Bükfürdőre.
