Belföld

Szakszervezeti vezető: törvényellenesek Szijjártó Péter szavai

Ma már foglalkoztunk Szijjártó Péter nagyköveti értekezleten elmondott szavaival. A külügyminiszter egyrészt mondta, hogy „volt még egy nagyon fontos varázskifejezés: a home office és az erre vonatkozó törekvés. Ezt sem engedélyeztem, és nem fogom engedélyezni a jövőben sem”.

Ezentúl a szakszervezeti tevékenységre tett megjegyzést:

szakszervezetesdit eddig sem játszottunk a Külügyminisztériumban, ezután sem fogunk. És ha valakinek ilyenhez van kedve, az szintén megkapja a lehetőséget arra, hogy ezt a játékot a minisztériumon kívül játssza. Nem engedjük meg ezt természetesen a jövőben sem.

Utóbbi szavaival, azzal, hogy játéknak titulálja a szakszervezeti tevékenységet, azt mondja lényegében, hogy a dolgozói érdekvédelem nem szerveződhet a Külügyminisztériumban, és ha valaki mégis ilyet kezdeményezne, annak távoznia kellene.

Ezzel kapcsolatban a merce.hu megszólaltatta Boros Péternét, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnökét, aki azt mondta Szijjártó szavairól, hogy „reméli, hogy azok nem így hangzottak el” egy miniszter, mint munkáltató szájából is, de ha igen, az szerinte „törvényellenes” volt.

Azt gondolom, hogy Magyarországon demokrácia van, ezért az Alaptörvény rögzíti a szervezkedés jogát. Éppen emiatt egy első számú minisztériumi vezető csak törvényellenesen tud megfogalmazni ilyen szavakat. Az ő dolga viszont a törvények betartása és a jogok biztosítása.

-válaszolt Boros Péterné Szijjártó szavaira, hozzátéve, „szomorú lenne”, ha ez lenne az általános gyakorlat, ők pedig ezt visszautasítják.

Szijjártó kirúgta volna azokat a külügytől, akik otthonról akartak dolgozni
A külügyminiszter arra hivatkozott: külpolitikát csinálni felelősség, náluk nem játszanak szakszervezetesdit.

Kiemelt kép: Bielik István /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik