Nagyvilág

Eltörte a kezét a cseh elnök, műteni kell

Kéztöréssel szállították kórházba Milos Zeman cseh elnököt, az államfőt műtik – közölte szerdára virradóra Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a Twitteren.

A CTK hírügynökség ismertetése szerint a 75 éves államfő régóta neuropátiában szenved, a betegség mindkét lábát érinti, ezért csak sétapálcára támaszkodva járhat. Zeman azonban a kedd esti híradó megtekintése után megpróbált egyedül felállni a karosszékéből, bot és testőrök segítsége nélkül, de elesett, és eltörte a jobb kezét.

Zeman elutasította a sétapálca használatát és a testőrök segítségét. Azt mondta, hogy némi távolságot egyedül is meg tud tenni, de nem kellett volna ezt csinálnia

– mondta Ovcácek a CTK-nak.

Zemant a prágai központi katonai kórházba szállították, ahol altatásban műtik. A 2013 óta hivatalban lévő Zeman – aki 1988 és 2002 között miniszterelnök is volt – neuropátián kívül kettes típusú cukorbetegségben is szenved. Tavaly októberben több napot töltött kórházban.

(MTI)

Kiemelt kép: Milos Zeman cseh államfő az Áder János magyar köztársasági elnökkel tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Sándor-palotában 2019. május 15-én. MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik