Kultúra

A járvány hozta össze a román-magyar dalt – premier

Aki nem tudná, a Banding egy partnerkereső szolgáltatás zenészeknek: hasonló ismeretségű, zenei szcénában mozgó, de különböző országbeli zenekarokkal, alkotókkal cserekoncerteket szerveznek, hogy a szerzőtársak helyi népszerűségének kiaknázásával növeljék a külföldi hallgatótáborukat.

A zenekarok visszajelzései, na, meg a világjárvány miatt, a Banding emellett egy új projektet indított, amelyben a zenekarok közös dalszerzése áll a középpontban, hasonló célokkal, mint a cserekoncert, vagyis, hogy egy másik ország hasonló ízlésű közönsége is megismerje a zenekarokat.

Ennek első eredménye a Humankind című dal volt Abel Label és a román Vizi közös projektjeként, most pedig itt is a következő, a magyar elektronikus zenei producer OIEE (aki nem más, mint a Saverne-ből is ismert Kocsis Bence) és a bukaresti NEON nevű duó közös szerzeménye, a Drown.

OIEE, azaz Kocsis Bence. Fotó: Fejér Bernadett

Bizonyára minden dalszerző és producer tartogat a fiókban olyan dalokat, amiket valamiért nem tudtak befejezni. A Drown is ilyen volt, de aztán a közös alkotói energiáknak köszönhetően végre napvilágot láthat. A koronavírus-járvány alatt fejezte be a szerzőpáros a dalt, amely ízlésesen hozza a synth-wave, electro-pop és úgy összességében a ‘80-as évek nosztalgiájának érzését.

Nagyon jó élmény volt a közös munka Bencével. Ez az első nemzetközi kollaborációnk. A vokálokat már az első pillanattól fogva szerettük, tudtuk, hogy mit szeretnénk, merre menjen a dal. Jó érzés olyan emberekkel dolgozni, akik segítenek egy minőségi és gördülékeny kreatív munka körülményeinek megteremtésében

– mondta a NEON tagja, Radu Dumitriu.

A dalt ez alatt a link alatt lehet elérni a különböző streaming-szolgáltatókon keresztül.

Kiemelt kép: NEON, fotó: Cătălin Georgescu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik