Gazdaság

Elbocsátásokra készülnek a cégek

A koronavírus-járvány alatt százezernél is jóval többen veszítették el munkahelyüket, és a vállalkozásokkal egyetemben még több ember maradt munka nélkül. Ugyan az elmúlt 1-2 hónapban több tízezer állást betöltöttek, de úgy fest, újra leépítések elé néznek a vállalatok, dolgozók – legalábbis ilyen olvasható ki egy friss felmérésből.

A GKI konjunktúraindex dinamikus emelkedése az áprilisi mélypont után megtorpant augusztusban, a járvány okozta áprilisi zuhanásnak a felét dolgozták le a gazdasági szereplők az elmúlt négy hónapban. Augusztusban a fogyasztói várakozások kissé romlottak, az üzletiek alig változtak – közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága augusztusban a júniusi szintjére csökkent. Javulás csak az építőiparban történt. Összességében ismét kissé több a létszám csökkentését, mint növelését tervező cég. A legrosszabb a helyzet az iparban, a legjobb a kereskedelmi és szolgáltató ágazatban.

A lakosság munkanélküliségtől való félelme három hónapos javulás után augusztusban, igaz csak hibahatáron belül, de szintén romlott.

Az áremelési törekvés a kereskedelemben és a szolgáltatásoknál kissé erősödött, az iparban és építőiparban lényegében nem változott. Csökkent a fogyasztók inflációs várakozása.

A magyar gazdaság jövőjének megítélése augusztusban az üzleti szférában nagyon jelentősen (a júliusi nagy javulás mértékét meghaladóan) romlott, legkevésbé az egyébként már eleve pesszimista iparban.

Ugyanakkor a lakosság véleménye augusztusban jelentősen javult, négy hónap alatt áprilisi esésének 70 százalékát dolgozta le ez a mutató.

A GKI fogyasztói bizalmi indexe áprilisi zuhanását követően három hónapon át lassuló ütemben, de emelkedett, majd augusztusban kissé csökkent. A lakosság saját pénzügyi helyzetéről alkotott véleménye júliusra az áprilisi esés kétharmadát dolgozta le, majd augusztusban a júliusi emelkedéssel közel azonos mértékben romlott.

Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik