A fehérorosz nép képes önállóan megoldani a hazájában kialakult helyzetet, a legfontosabb a rendzavarások külső provokálásának megakadályozása – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap egy ifjúsági fórumon Szolnyecsnogorszkban.
Eközben ismét tömegek tüntetnek vasárnap Aljakszandr Lukasenka ellen Minszkben.
Nagyon egyszerű az álláspontunk: ez (a válság) Fehéroroszország belügye. A fehéroroszok bölcs népként képesek megoldani ezt a helyzetet. A lényeg az, hogy ne provokáljanak kívülről rendbontást
– hangoztatta az orosz külügyminiszter.
Lavrov közölte: Moszkva nem fog ellenezni semmilyen döntést, amelyet a fehérorosz vezetés hoz a lakossággal folytatott párbeszéd ügyében és “nagyon perspektivikusnak” nevezte Aljakszandr Lukasenka elnöknek a kezdeményezését a párbeszédre az alkotmány reformjáról. Mint mondta, Oroszország hasznossá akarja tenni magát a “testvéri” ország számára. Úgy vélekedett, hogy a helyzet a normalizálódás jegyeit mutatja, de van, aki továbbra is az erőszakos hatalomátvétel “ukrán forgatókönyvét’ akarja megvalósítani.
Az orosz diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy a nyugati közvetítés 2014-ben Ukrajnában nem járt eredménnyel, és hogy az ellenzék annak ellenére is félresöpörte az elnökkel a belpolitikai válság békés rendezéséről megkötött megállapodást, hogy annak végrehajtását a német, a francia és a lengyel külügyminiszter aláírása is szavatolta.
Lavrov kifogásolta, hogy Szvjatlana Cihanouszkaja Litvániába távozott elnökjelölt a honlapján “nyíltan provokatív elemeket tartalmazó programot” tett közzé, amely rövidesen eltűnt. Ez egyebek között szorgalmazta Fehéroroszországnak az Eurázsiai Gazdasági Unióból és Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből, valamint a Szövetségi Államból való kilépését, illetve perspektivikusan az EU-ba és a NATO-ba való belépést és az orosz nyelvnek a kiszorítását. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Oroszországgal közös szervezetekből való kilépés kizárólag fehérorosz nyelven szerepelt a törölt szövegben. Emlékeztetett arra, hogy Cihanouszkajának a választási kampány idején nem volt politikai programja.
Az orosz diplomácia vezetője azzal vádolta meg az Egyesült Államokat és az EU-t, hogy megpróbálja “elszakítani” Oroszországtól a Független Államok Közösségének (FÁK) tagjait.
Kiemelt kép: Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata által közreadott képen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megbeszélést tart Aguila Szaleh Isszával, a líbiai Képviselőház elnökével (nincs a képen) Moszkvában 2020. július 3-án. MTI/EPA/Orosz külügyminisztérium sajtószolgálata