Belföld

Aláírásgyűjtésbe kezd az LMP az olcsóbb élelmiszerekért

Az LMP törvénymódosító javaslatban kezdeményezi, hogy jogszabály mondja ki az alapvető élelmiszerek 5 százalékos forgalmi adóját – jelentette be a párt társelnöke szombati budapesti, a Facebookon online is közvetített sajtótájékoztatón.

Az MTI tudósítása szerint Schmuck Erzsébet közölte, a törvénymódosító javaslat mellett aláírásgyűjtésbe is kezdtek azért, hogy a kormány csökkentse 5 százalékra az alapvető élelmiszerek áfáját a jelenlegi 27 százalékról.

Különösen a zöldségek és a gyümölcsök ára szökött a csillagos egekbe,

így a vásárlásukat sok család már nem is engedheti meg magának – fogalmazott.

Kiemelte, a nyugdíjasok helyzetének javítása érdekében kezdeményezik, hogy a kormány azonnal korrigálja a nyugdíjakat, ha az infláció több mint 1 százalékkal magasabb az év eleji nyugdíjemelésnél. Az LMP e mellett azt is követeli, hogy a kabinet – több évig elhúzódó bevezetés helyett – azonnal adja oda a nyugdíjasoknak a tizenharmadik havi nyugdíjat, tette hozzá Schmuck Erzsébet.

Kanász-Nagy Máté, a párt elnökségének titkára közölte, az áfacsökkentés azt jelentené, hogy egyik napról a másikra akár több száz forinttal csökkenhet a gyümölcsök ára. Hangsúlyozta, az újpesti önkormányzat augusztus végétől az ottani piacon beváltható ötezer forintos utalvánnyal segíti a nyugdíjasokat.

Kiemelt kép: Kummer János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik