Sport

Ötven fekvőtámasszal ünnepli 50. szülinapját Nagy Tímea

Nem érzek semmi megdöbbentőt, sorsfordítót, pláne nem elkeserítőt

– nyilatkozta a Magyar Vívó Szövetség honlapjának adott interjújában Nagy Tímea, aki szombaton ünnepli 50 születésnapját.

A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző kiváló formában van, amit részben annak köszönhet, hogy pályafutása végeztével sem mondott le a sportos életmódról. Éjszakánként általában öt órát alszik.

Minden hétköznap négykor kelek, és fél öttől fél hatig edzem. A programot is én találom ki, hasizom, combizom, fekvőtámasz. Nem mondom, hogy élvezem, mert alaposan megkínzom magam, de szükségesnek tartom. A fekvőtámasznak pedig külön története van. Úgy két évvel ezelőtt, egy barátnőm azt mondta, hogy petyhüdt a felkarom. Ezen annyira felhúztam magam, hogy másnap hajnalban elkezdtem fekvőtámaszozni. Három szabályosat tudtam lenyomni. Most tartok negyvenkilencnél, és a születésnapomon fogom megcsinálni az ötvenet.

A korai keléshez tartozik, hogy Nagy Tímea három gyermekéről is gondoskodik reggelente, igaz, már nem kicsikről van szó: Csenge huszonkettő, Luca tizennyolc, Csanád tizenöt éves, így már csak őt kell iskolába vinnie.

A vívónő jelenleg a Hajós Alfréd Uszoda és a Duna Aréna létesítményvezetője. „Korábban munka után minden percem a családomé volt. Ahogy felnőttek a gyerekeim, úgy természetesen másfajta törődést igényelnek. Viszont mostanság sokkal több lett a társadalmi feladatom, amit igyekszem komolyan ellátni. Nemrégiben választottak a Halhatatlanok Klubja elnökének, ami hatalmas megtiszteltetés. Aki ismer, az pontosan tudja, hogy nemcsak az arcomat és a mosolyomat fogom adni ehhez a munkához, hanem nagyon komolyan fogom venni azt.”

Komoly feladat az is, hogy ő a Magyar Vívó Szövetség társadalmi kapcsolatokért felelős alelnöke. Mint mondja, a kirakat nagyon fényes mostanság, de Szilágyi Áronok és Szász Emesék nem születnek minden esztendőben.

Aki ismeri ezt a sportágat, az pontosan tudja, milyen kicsi nüanszok dönthetnek el olimpiai aranyérmeket. Ugyanakkor azt ki merem jelenteni, hogy jó ösvényen haladunk! Az évről évre ismétlődő nagyszerű utánpótlás eredmények, az iskolai vívás folyamatos fejlődése, a vidéki bázisok kialakítása, a vívótermek építése mind azt jelzi, hogy rendben van a magyar vívás.

Az interjúban Nagy Tímea felidézi az olimpiai aranyak megszerzését, és beszél arról is, hogy egyelőre elhalasztják az 50. születésnapjára szervezett partit. „Úgyhogy semmi konkrét terv nincs. Pontosabban egy azért van. Szombat ide vagy oda, hajnalban felkelek, és megcsinálom azt a bizonyos ötven fekvőtámaszt. Utána iszom egy kóla lightot, lógatom a lábam a Balatonban, és reményeim szerint nagyon, de nagyon elégedett leszek mindennel.”

Kiemelt kép: MTVA Fotó: Zih Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik