Élet-Stílus

Katy Perry: Terveztük a gyereket, nem csak becsúszott

Orlando Bloommal nagyon is készültek a gyerekvállalásra.

Katy Perry a People-nek adott interjút, melyben a gyerekvállalásról, az azzal kapcsolatos félelmeiről, és az anyaságra való felkészüléséről is beszélt. A 35 éves énekesnő az első gyerekét várja, mint mondja, lehet azt mondani, hogy sokat várt a szüléssel.

Lehet arról beszélni, hogy elkéstem, nem késtem el ezzel, hisz 35 éves vagyok. De eddig féltem attól, hogy gyereket vállaljak. Úgy voltam vele, azt se tudnám, mit kell csinálni egy babával. Nem vagyok anyatípus. Mármint bizonyos értelemben igen, de fogalmam sem volt arról, mit kezdenék egy babával. Szerettem volna élvezni a gyermekáldást. Szóval miután egy rakatnyi munkát elvégeztem, belevetettem magam ismét a témába: akkor már tudtam, hogy készen állok rá.

Pasijának, Orlando Bloomnak már van egy 9 éves fia, de ahogy Perry mondja, tudatosan vágtak bele a babaprojektbe.

Mindketten készen álltunk rá, nem egy véletlen volt. Nem becsúszott a gyerek, készen álltunk az érkezésére. Egyetlen dolog volt aggasztó, hogy felkészüljünk a koronavírusra, ami tombolt akkortájt Amerikában.

A pár amúgy esküvőt is tervezett idén nyárra, Japánban akarták kimondani az igent, de inkább lefújták az egészet a vírushelyzet miatt.

Katy Perrynek kislánya lesz, egy furcsa képpel jelentette be a hírt
Nem biztos, hogy tudni akarjuk, hogy mi történt Orlando Bloom arcával.

Kiemelt kép: Instagram.com/katyperry

Ajánlott videó

Olvasói sztorik