Belföld

Kövér László: Magyarország újra tekintélyt vívott ki magának

Magyarország Trianon századik évfordulójára újra tekintélyt vívott ki magának az elmúlt tíz év teljesítményének köszönhetően, és ezzel azt üzeni a térség politikai vezetőinek, hogy „a jövőben biztosan nem lehetünk sikeresek egymás rovására” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedd reggel.

A házelnök hangsúlyozta, azért kezdeményezték 2020 nemzeti összetartozás évévé nyilvánítását, hogy ne csupán arra emlékezzen az ország, milyen tragédia történt vele Trianonban, hanem azt is ünnepelje meg, hogy e tragédia ellenére is túlélte az elmúlt száz esztendőt.

Noha Trianonban a szerződést megfogalmazóknak a – talán nem is nagyon titkolt – szándékuk az volt, hogy halálra ítéljenek bennünket, úgy is, mint országot, államot, úgy is, mint nemzetet eltöröljenek a föld színéről

– fogalmazott a fideszes politikus.

Kövér László szólt arról is, a magyar szépirodalom, valamint film- és színházművészet az elmúlt harminc évben nem dolgozta fel széles körben hozzáférhetően a száz évvel ezelőtt történteket.

A parlament elnöke aláhúzta továbbá, a külső nyomás, az identitásukban kárt okozó fenyegetettség, különösen a „migránshullám” volt az, ami újra „összeterelte” a visegrádi országokat.

A visegrádi négyek így ismét nemcsak védekező, hanem építő jellegű, kooperáló együttműködést alkotnak, amely a jövőben még tágabb közép-európai együttműködés alapjává válhat

– tette hozzá.

(MTI, kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik