Sport

A nap, amit úgy vártak Fehérváron

Andrew Sarauer (andrew sarauer, )
Andrew Sarauer (andrew sarauer, )

Pénteken elkezdődik az osztrák bázisú jégkorong-bajnokság (EBEL) rájátszása, a Fehérvár AV19 a Vienna Capitalsszal meccsel a negyeddöntőben.

Negyedik alkalommal jutott rájátszásba a fehérvári hokicsapat, mióta csatlakozott az EBEL-hez, ám a korábbi három próbálkozáskor nem sikerült továbbjutnia az első körből a Volánnak: először a Bécs, majd a Ljubljana, legutóbb pedig a később bajnoki címet szerző Bozen jelentette a végállomást.

Az már az alapszakaszban eldőlt, hogy a székesfehérváriak bejutnak a playoffba, ugyanis kiharcolták a felsőházi részvételt a középszakaszra, ott pedig tovább javítottak a saját helyzetükön, mivel sikerült megkaparintani a negyedik helyet, ami azt jelenti, hogy az első körben pályaelőnye van a csapatnak. A bajnokság sajátossága, hogy az első három kiemelt ellenfelet választhat magának és a többiek döntései után a Fehérvárnak a Vienna Capitals maradt.


Andrew Sarauer (jobbra) a fehérvári hoki történetének első EBEL-pontkirálya – jó játékára a rájátszásban is szükség lesz
Fotó: MTI

A két csapat eddig hatszor találkozott a szezonban, a mérleg pedig egál, három-három meccset nyert mind a két fél. Az ugyanakkor jó előjel, hogy a középszakaszban sikerült kétszer is legyőzni a Capitalst – az első után edzőt is váltott a bécsi klub -, illetve az is, hogy a hazai pályán nagyon elkapta a fonalat a Fehérvár, a legutóbbi kilenc mérkőzéséből nyolcat ugyanis behúzott a Raktár utcában. Az osztrákok közben szenvednek idegenben, hat alkalommal is kikaptak a legutóbbi hét találkozójukon vendégként – nem lenne rossz, ha ezt a „jó szokásukat” megtartanák.

A párharc érdekessége egyébként, hogy a 2009/10-es szezonban már találkozott egymással a két együttes a rájátszásban, akkor a bécsiek 4-1-es összesítéssel léptek tovább. Azóta persze már jelentősen átalakultak a keretek, de azért lesznek páran mindkét oldalon, akik részt vettek abban a párharcban, magyar oldalról ezt Benk András, Kóger Dániel, Kovács Csaba és Tokaji Viktor mondhatja el magáról.

A csapatok felváltva mennek idegenbe, a pénteki első meccs után vasárnap, kedden, majd ismét pénteken találkoznak a felek – és így tovább, ameddig szükséges. A párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart, ha egy mérkőzés döntetlen a rendes játékidő végén, akkor addig játszanak az együttesek, míg valaki meg nem szerzi a győztes találatot, ez a hirtelen halál.

Mint a cikk korábbi szakaszában írtam, a Fehérvárnak eddig még nem sikerült továbbjutnia a következő körbe. A sorozatok ugyanakkor azért vannak, hogy egyszer megszakadjanak és a csapategységet, illetve a szakmai stáb felkészültségét elnézve nem lenne meglepő, ha már idén sikerülni megtörni az átkot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik