Tech

Egy tenger rejtőzhet ezen a törpebolygón

Egy eddig csupán a Földön megfigyelt ásványt azonosítottak a kutatók a Ceres törpebolygón – írja az MTI. A Ceres a legnagyobb objektum a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben, az égitest felszínéről a NASA Dawn űrszondája 2018-ban készített nagyfelbontású képeket. Az űreszköz ekkor mintegy 35 kilométerre repült el a Cerestől.

A Dawn segítségével a szakemberek a 20 millió éves Occator-krátert vizsgálták, a felvételek alapján pedig megállapították, hogy egy kiterjedt sósvízmedence van a felszíne alatt.

A római Nemzeti Asztrofizikai Intézet szakemberei infravörös képalkotást alkalmazva mutatták ki hidrohalit jelenlétét az égitesten. Ez az anyag a tengeri jégben fordul elő, ám a Földön kívül eddig sehol máshol nem azonosították. Maria Cristina De Sanctis, az intézet munkatársa szerint a hidrohalit egyértelmű jele annak, hogy a Ceresen egykor tengervíz volt.

Azt mondhatjuk, hogy a Ceres egyfajta óceánbolygó, olyasmi, mint a Szaturnusz és a Jupiter néhány holdja

– mondta a szakember.

Kép: Getty Images

A kutatók szerint a megfigyelt sólerakódások az elmúlt kétmillió évben halmozódhattak fel, ez geológiai szempontból rövid időnek tekinthető. Ez azt sugallja, hogy a tengervíz még mindig felfelé szivároghat az objektum belsejéből. De Sanctis szerint a Ceresen talált anyag rendkívül nagy jelentőségű asztrobiológiai szempontból, ezek az ásványok ugyanis kulcsszerepet játszottak az élet kialakulásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik