Nagyvilág

600 méterről videózta a házaspár a bejrúti robbanást, mindketten levegőbe repültek

Törmelékek és üvegszilánkok sebesítették meg azt az amerikai-libanoni házaspárt, amely 600 méterről videózta a tűz kezdetétől a kedd esti bejrúti robbanást, írja a CNN.

Mindketten szerencsésnek mondhatják magukat, hogy életben maradtak. Lina Alameh háromórás, férje, Imad Khalil hatórás műtéten esett át az elmúlt napokban.

A pár 585 méterre a kikötőtől a 11. emeleti apartmanjukból nézte, ahogy lángra kapott az ammónium-nitráttal teli raktár, majd elkezdték élőben közvetíteni azt a Facebookon.

A felvételen az látszik, hogy a láng egyre nagyobb, majd hirtelen bekövetkezik egy óriási robbanás, aminek ereje a lakásukat is pillanatok alatt elérte, ők pedig eszméletlenül terültek el a földön.

Csak annyira emlékszem, hogy levegőbe repültünk

– mondta Lina a CNN megkeresésére.

Amikor a nő felébredt, férje még mindig nem tért magához, de vérben úszott a teste a sebektől. Annyi sérülése volt, hogy a lapnak azt mondta, egyszerűbb levideózni azokat, mintha felsorolná az összeset.

Miután Imad is elkezdte visszanyerni eszméletét, annyit mondott feleségének, hogy haldoklik. Lina minden erejét beleadva levitte a földszintre a férjét a tizenegyedikről. Ez nehezen sikerült is, ott pedig egy rendőr barátjukkal találták szemben magukat, ő értesítette a mentőket.

Az apartmanból gyakorlatilag nem maradt semmi. Az ajtók kiszakadtak, az ablakok betörtek, a konyha és a fürdőszoba megtelt romokkal. De a párt most alighanem csak egyetlen dolog érdekli: mindketten életben maradtak.

Megindító kép a nővérről, aki három csecsemőt tart a karjában a bejrúti romok között
A hozzá hasonló embereknek köszönhető, hogy nem haltak meg sokkal többen a katasztrófában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik