Sport

Egy lépésre a finálétól a Szolnok és az Eger

zf eger (zf eger)
zf eger (zf eger)

Mindkét magyar csapat ott lehet a BL-döntőben.

A szolnokiak sima, 17-12-es győzelmet arattak a Galatasaray vendégeként, köszönhetően annak, hogy már az első negyedben jelentős előnyre tettek szert.

A Szolnok a folytatásban magabiztosan tartotta előnyét, a török együttesnek nem volt esélye a felzárkózásra, a hajrára pedig el is fáradt, ezt pedig kihasználta a vendégcsapat és sima győzelmet aratott, így biztosan a továbbjutó első három hely valamelyikén végez

 Fotó: MTI

Az Eger is hasonló cipőben jár, a hevesiek ugyanis megerősítették második helyüket az A csopotban. Ez nem volt egyszerű, a Kragujevac ellen ugyanis három negyedet követően még csak 3-3 volt az állás, de az utolsó etapban mindkét fél megrázta magát.

A lépés az Egernek jött ki jobban, így végül 7-6-ra hozták a rangadót. A magyar bajnok a BL következő játéknapján, március 25-én a görög Olimpiakosz vendége lesz Athénban.

Eredmények –  BL, főtábla, 6. forduló

A csoport:
ZF-Eger – Radnicki Kragujevac (szerb) 7-6 (1-1, 1-2, 1-0, 4-3)
az egri góldobók: Erdélyi 2, Cuk, Lőrincz, Vapenski, Szivós, Cuckovic 1-1

B csoport:
Galatasaray (török) – Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 12-17 (2-5, 4-5, 3-2, 3-5)
a magyar csapat gólszerzői: Varga Dé. 5, Mitrovic 5, Varga Dá. 3, Tóth M. 2 Madaras, Aleksic 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik