Kultúra

Világi Oszkár egyelőre hallgat színművészetis terveiről

Pályán kívül. Kurátor lett a dunaszerdahelyi focicsapat tulajdonosa.

Világi Oszkár a legnagyobb szlovák céget, a Slovnaftot vezeti, tulajdonosa a dunaszerdahelyi focicsapatnak, immár pedig a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának is a tagja.

A pozsonyi Új Szó az Orbán Viktor magyar kormányfővel  jó kapcsolatot ápoló nagyvállalkozót ennek kapcsán próbálta megszólaltatni. Arról érdeklődtek nála: hogyan választották a tisztségre, garantálja-e az intézmény autonómiáját, vannak-e tapasztalatai egy felsőoktatási intézmény irányításában, illetve, mikor járt utoljára színházban.

Világi Oszkár szóvivőjével üzente meg a lapnak, most nem szeretne ezekre a kérdésekre válaszolni. A szóvivő nem zárta ki, hogy később nyilatkozik e témában.

Pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium tudatta, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnöke. Világi Oszkáron kívül kurátor lett Bacsa György (MOL stratégiai ügyvezető igazgató), Lajos Tamás (operatőr-producer) és Rátóti Zoltán (színész-rendező).

Nem fogadja el Vidnyánszkyékat a Hallgatói Önkormányzat
A diákok érdekképviselete a Facebookon tette közzé tiltakozását. 

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik