Szórakozás

104 év után focista lett a brit Vogue első fekete címlapsztárja

Marcus Rashford a gyermekétkeztetésben játszott fontos szerepe miatt érdemelte ki.

Marcus Rashford, a Manchester United angol válogatott labdarúgója komoly hónapokon van túl: kampányt indított, hogy a nyári szünetben a brit kormány nagyobb összeggel segítse a rászoruló családok gyermekeit. Ez végül olyan mértékű népszerűséget öltött, hogy eljutott a döntéshozókig, akik rábólintottak a kezdeményezésre.

Az eredeti 63 millió fontos keret mellé plusz 120 milliót ad még a kormány.

Ennek köszönhetően 1,3 millió gyerek jut majd ételhez a nyáron.

Az angol csatár elintézte, hogy ne éhezzenek a gyerekek
Marcus Rashford 1,3 millió rászorulón segített a kampányával.

Most a brit Vogue ennek apropóján inspiráló angolokat gyűjtött össze szeptemberi számába, melynek címlapjára Marcus Rashford került Adwoa Aboah divatmodell mellett, ez pedig mérföldkő a lap életében, hiszen 104 év után a focista lett az első színes bőrű címlapsztár.

Kis érdekesség, hogy a képet Misan Harriman fotográfus készítette, így ő lett az első fekete fotós, aki címlapképet lőhetett a Vogue-ba.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Marcus Rashford (@marcusrashford) által megosztott bejegyzés, Aug 3., 2020, időpont: 9:01 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram.com/marcusrashford

Ajánlott videó

Olvasói sztorik