Belföld

Két hét karantén után a játszótérre indult el a család, amikor rázuhant a panelból kiugró férfi az anyára

Jézus a halála után harmadnapra támadt fel. Nekem is ennyi időm volt arra, hogy sokkos állapotban legyek, olyan volt, mintha én is meghaltam volna. Ám amikor vasárnap felébredtem, az jutott eszembe, hogy helyt kell állnom apaként. Fel kell nevelnem a gyerekeket. Semmi más nem számít.

– ezt nyilatkozta a Borsnak Bronz Gábor, akinek feleségére egy panelházból kiugró férfi zuhant rá a XI. kerületben pénteken. A babakocsit toló nő a helyszínen életét vesztette, nagyobbik gyermeke nem sérült meg, a kisebbet, a babakocsiban lévő féléves kislányt könnyű sérülésekkel vittek kórházba megfigyelésre, a gyereket még aznap hazaengedték.

A férfi elmondta, kisebbik gyereke Boglárka még semmit sem fog fel az egészből, de Márton már 3 éves, neki annyit mondtak, hogy édesanyja nagyon csúnyán megsérült, és sokáig kórházban lesz. Egy pszichológus segítségével szeretnék neki elmondani az igazat.

A Bors azt írja, a család éppen aznap szabadult a karanténból, és az első útjuk a játszótérre vezetett volna. Miután kiléptek az ajtón, Gábornak valamiért vissza kellett mennie a lakásba, így lemaradt. Erzsébet, Márton és Boglárka lifttel indult el, Gábor pedig utánuk sietett. Hallott egy puffanást, majd mintegy 20 másodperccel később már látta, hogy mi történt.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik