Élet-Stílus

Vadászni hordja kétéves lányát egy amerikai anya, hogy megtanítsa neki: ölni természetes

Rengetegen támadnak a közösségi portálokon egy ohiói anyát a vadászfotói miatt, melyeken a kétéves kislányával pózol az elejtett állatok mellett. A nő azonban úgy gondolja, a gyűlölködő szülők jobban tennék, ha példát vennének róla.

Az ohiói Beka Garris tízéves kora óta, vagyis huszonegy éve vadászik. Két éve született meg a kislánya Isabella, akit szinte az első pillanattól kezdve magával visz a vadásztúráira.

Bár a kislány néha túl zajos, Beka vele együtt is el tud ejteni nyulakat, sőt, őzeket is. Az anya és a kislánya aztán együtt pózolnak az elejtett vaddal. Az Instagramon és a Facebookon megosztott fotói miatt sokan támadják, és rossz anyának nevezik Bekát. Ő azonban úgy gondolja, hogy a többi szülőnek kellene példát venni róla, és már korán megtanítani a gyerekeiknek, hogy az ölés természetes – írja a LadBible című brit bulvárlap.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beka Garris (@bekagarris) által megosztott bejegyzés, Jún 26., 2020, időpont: 5:24 (PDT időzóna szerint)

Beka azt mondja, az őseink évszázadokon át hordták magukkal vadászni a gyerekeiket, így ő semmi megdöbbentőt sem lát abban, hogy ezt a tradicionális életformát választotta magának és a lányának. Hetente többször nekivágnak a vadonnak, és néhány órát mindig a természetben töltenek. A közös vadászatok mindig sokkal rövidebbek, mint amikor Beka egyedül járja a vadont, nehogy az időjárás viszontagságai megártsanak a kicsinek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beka Garris (@bekagarris) által megosztott bejegyzés, Febr 29., 2020, időpont: 4:42 (PST időzóna szerint)

Beka azt is megmutatja Isabellának, hogyan nyúzza és dolgozza fel a vadat. Szerinte semmi rossz nincs abban, hogy megtanítja a gyerekének, hogy honnan származik az étel, amit esznek. Ezt viszont nem lehet megtenni, ha az ember csak csomagolt, ipari húsokat eszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik